AC Milan: másodszor is ifjúsági edzőtábor Budapesten

2006.03.09. 18:07
Címkék
Második alkalommal is ellátogat Magyarországra, egészen pontosan Budapestre az AC Milan korosztályos, vándorló edzőtábora. A Pepsi Milan Junior Camp elnevezésű program keretében július első két hetében várják az érdeklődőket a Láng Sporttelepre. A Puskás Ferenc-stadionban megtartott ma délutáni sajtótájékoztató főszereplője a milánói klub egykori kiválósága, jelenlegi PR-menedzsere, Daniele Massaro volt.
Vasvári Ferenc
Vasvári Ferenc

A sajtótájékoztató a közelmúltban elhunyt Bene Ferenc emléke előtt tisztelegve az elsőként felszólaló Daniele Massaro kérésére egyperces gyászszünettel kezdődött.

Az egy évvel ezelőtti tábor messze felülmúlta a szervezők várakozásait. Előzetes terveik szerint ugyanis 300-350 fiatal jelentkezését várták, de miután ezt jócskán meghaladó, 500 érdeklődővel számolhattak, az eredetileg két hétre tervezett tábort plusz eggyel meg is toldották.

Európában tizenöt országban szervez hasonló nyári tábort az AC Milan, mind közül hazánkban volt a legtöbb jelentkező.

Idén július első két hetében - július 3-7. és 10-14. - tartják a kétszer egyhetes tábort, a jelentkezéssel jó lesz igyekezni az érdeklődőknek. Idén a feszített nyári menetrend miatt ugyanis nincs lehetőség plusz egy hétre, a tábort vezető edzőket várja a következő helyszín.

A tavalyihoz hasonlóan 6 és 16 év közötti fiúk és lányok jelentkezését várják a szervezők. Egy turnus 59. 000, míg a kéthetes 99. 000 forintba kerül.

Ezért cserébe minden résztvevő két garnitúra, eredeti Milan-felszerelést – mez, rövidnadrág, sportszár -, illetve egy hátizsákot kap. Újítás, a tavalyival ellentétben a kapusok idén külön felszerelést és posztjuknak megfelelően külön képzést is kapnak.

A programok minden nap reggel 9-től délután 16-ig tartanak, a befizetett összeg tartalmazza a biztosítást, a tízórait, az ebédet és az innivalót. A tréningeket vezető olasz edzők a legkorszerűbb korosztályos olasz edzésmódszerek alapján vezénylik az felkészüléseket.

A tábor végén a Milan edzői által legtehetségesebbnek tartott gyerekek (3-4 fő) számára lehetőség adódik, hogy egy későbbi, őszi időpontban Milánóba utazzanak, ahol más országokból meghívott fiatalokkal együtt mérkőzéseket játszanak a Milan egyik utánpótlás-központjában. Továbbá élőben tekintsék meg az AC Milan egyik bajnoki összecsapását, valamint találkozzanak milánói kedvencekkel.

A tábor kísérőrendezvényeként július 8-9-én Stefano D’Ottavio professzor, az Olasz Labdarúgó-szövetség utánpótlásáért felelős szakmai vezetője a magyar utánpótlásedzők számára mesterkurzust tart.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
3 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
4 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
4 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
4 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
4 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
5 órája