Fiatalításba kezdett a bajnok

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2004.09.15. 22:04
Címkék
A Dunaújvárosi Főiskola négyszeres bajnok női együttese fiatalos lendülettel vág neki az új idénynek.
Nem fűződik sztárigazolás a nevéhez (jóllehet Drávucz Ritát és Kisteleki Dórát is csábították), sőt, válogatott játékosok távoztak az együttestől, vagy hagytak fel a játékkal. Ahogy azt előre bejelentette, a 128-szoros válogatott kapus, Sós Ildikó a családalapítást helyezte az élsport elé, igaz, amolyan vésztartalékként készenlétben áll, és kapusedzői feladatokat is ellát majd. Természetesen, ha magánéletbeli tervei gyorsan valóra válnak, a felsorolt minőségeiben is kénytelen lemondani róla Mihók Attila edző. A fiatalítás áldozata lett két további rutinos pólós, a 149-szeres válogatott Sipos Edit és az athéni olimpián is szerepet kapó Tiba Zsuzsanna."Első számú kapusként Tóth II Andreára számítok, mögötte Jankovics Eszter és Brávik Henrietta harcol majd - mondta Mihók Attila. - A felnőttkerethez csatlakozott Szűcs Gabriella, Kecskemétről pedig Varga Andreát szerződtettük, akivel hosszú távú terveink vannak, a tavaszra már jó fizikai állapotba kerülhet. A német junior- és felnőttválogatott tagja, a balkezesként a jobb oldalon és centerként egyaránt otthonosan mozgó Bujka Barbara is minket erősít majd."Mihók arra számít, hogy az új idényben szorosabb meccseket játszanak majd, ennek ellenére marad a korábbi célkitűzés: a bajnokságban és a Magyar Kupában is elsőségre tör a csapat. Sőt, a BEK-ben (amelyben csak a márciusi középdöntőben lesz dolga először Primászéknak) a négyes döntő felé veszik az irányt az újvárosiak. "Addigra összeérik az együttes" - fogalmazott a szakvezető, aki a decemberi Elco-kupa nemzetközi mezőnyében is lemérheti már, hol tartanak lányai. Ami biztos, az olimpián részt vevők - Primász Ágnes, Zantleitner Krisztina és Tóth II Andrea - nem lesznek ott a bajnoki rajton, október 4-éig pihenőt kaptak. A pontvadászat első része tehát testhez álló feladatnak ígérkezik a fiatalok számára.
Legfrissebb hírek

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
13 perce

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
17 perce

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
17 perce

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
21 perce

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
30 perce

Törökország nem lassít: Lukakut a Fenerbahce, Vlahovicsot a Besiktas jelentette be – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
32 perce

Európai Szuperkupa: Emery megint elbukta, megvédte a címét a PSG

Bajnokok Ligája
37 perce

Szenderffy Dániel döntőbe jutott hármasugrásban az atlétikai Eb-n

Atlétika
39 perce