Gyenge magyar fórkihasználás

Sz. G.Sz. G.
2004.08.05. 22:47
Címkék
Egyetlen esélye maradt a magyar női juniorválogatottnak az elődöntőbe jutásra: ha legyőzi az orosz csapatot, még reménykedhet. Ám még ez sem jelentett volna megnyugvást, mert ha a pénteki, utolsó csoportfordulóban az oroszok legyűrik a görögöket, a kialakuló hármas holtversenyben a gólkülönbség döntött volna - éppen ezért ajánlatos volt minél nagyobb differenciával nyerni.
Ezek voltak a követelmények, aminek nem tudtak megfelelni a magyar játékosok, olyannyira, hogy a szbornaja 7-2-re is vezetett már. Gondjainkat csak növelte, hogy a harmadik negyed második felében Bodor Barbara ujja megsérült egy orosz támadásnál, s nem sokat osztott-szorzott, hogy az így születő gólt érvénytelenítette a meccs ellenőre. A mieink egyszerűen képtelenek voltak mit kezdeni az emberelőnyös helyzetekkel, egyetlen, fórból szerzett találatunk (holott 11 alkalmunk nyílt rá!) Tomaskovics nevéhez fűződött."A végeredmény túlzó, mert ha csak az előnyök felét kihasználjuk, minden másképpen alakulhatott volna" - vélekedett a szakvezető, Györe Lajos.Bodort egyébként kórházba vitte Subasitz Mihály csapatvezető, ahol sínbe tették a törött ujjat. Ô már nem szerepelhet az Eb-n, így a pénteki, csehek elleni találkozón sem. Mindemellett bele kell törődnünk, hogy Eb-ezüstérmesként csak az 5-8. helyért játszhatunk szombattól.Negyeddöntő, E-csoport
Oroszország-Magyarország 7-4
(3-1, 3-1, 1-0, 0-2)
Bari, 200 néző. V: Routo (olasz), Reemnet (holland)
OROSZORSZÁG: Vorobjeva - Alenyicseva 1, Pantalejeva, Vjlegzsanyina, Sretgyinova 1, FOMICSEVA 2, Baranova 1. Cs: Kuznyecova, Bahramejeva 1, Lvova, Karpovics, Gaufler 1, Szoboljeva. Szövetségi kapitány: Alekszej Szoboljev
MAGYARORSZÁG: Jankovics - Tomaskovics 1, Bodor, Brávik F., Szűcs, Tóth I., Poszkoli. Cs: KISS A. 3, Huszka. Szövetségi kapitány: Györe Lajos
Gól - emberelőnyből: 2/1, ill. 11/1
Görögország-Csehország 4-4. Az állás: 1. Oroszország 4 pont (20-13), 2. Görögország 3 (13-8), 3. Csehország 1 (13-17), 4. Magyarország 0 (8-16)
A 9-13. helyért. Anglia-Portugália 9-3, Szlovákia-Ukrajna 21-5
Legfrissebb hírek

Hamilton azt hitte elveszíti, de végül is megtarthatja a dobogóját a Brit Nagydíjon – hivatalos

F1
30 perce

Harry Kane bámulatos statisztikái az elmúlt 11 hónapban

Foci vb 2026
32 perce

Molnár Martin nyolcadik a GB3 mogyoródi fordulójának záró futamán

Egyéb autó-motor
38 perce

A Newcastle szerződtette a vb-t is megjáró elefántcsontparti játékost

Angol labdarúgás
40 perce

Szafiullin legyőzésével Djokovics az első negyeddöntős Wimbledonban

Tenisz
59 perce

Wimbledon: kizárták az ütőjét dobáló németet a női juniortornáról

Tenisz
1 órája

Visszatért az FTC játékosa a vb-ről

Foci vb 2026
1 órája

Kedvezmény az Egyesült Államoknak: a piros lapos Balogun játszhat a belgák ellen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik