Gyerekprogramok a magyar Touron

Vasvári FerencVasvári Ferenc
Vágólapra másolva!
2004.07.22. 17:29
Címkék
"Tegyünk együtt a kerékpáros közlekedés biztonságáért!"  így szól a szlogenje annak a kísérőrendezvénynek, mely a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny keretében, kerékpározás iránt érdeklődő gyerekeknek szól. A helyszín megegyezik az egyes szakaszok befutójának helyszíneivel: Veszprém, Balatonfüred, Pécs, Békéscsaba, Miskolc és Budapest. A magyar Tourról és kísérőrendezvényeiről július 22-én tartott sajtótájékoztatót Eisenkrammer Károly, a verseny főszervezője a Dunán, az A38-as hajón.
A gyerekprogramok két fő szervezője: Adamovits László és Illés Erika (Fotó: NUPinfo)
A gyerekprogramok két fő szervezője: Adamovits László és Illés Erika (Fotó: NUPinfo)
A gyerekprogramok két fő szervezője: Adamovits László és Illés Erika (Fotó: NUPinfo)
A gyerekprogramok két fő szervezője: Adamovits László és Illés Erika (Fotó: NUPinfo)
A gyerekprogramok két fő szervezője: Adamovits László és Illés Erika (Fotó: NUPinfo)
A gyerekprogramok két fő szervezője: Adamovits László és Illés Erika (Fotó: NUPinfo)
A szervezők a különféle, elsősorban ügyességi bringás feladatokra a magyar körverseny befutóinál, kerékpárral rendelkező, három–tizenhat esztendős fiatal bringásokat várnak. A szervezők ezúttal a Magyar Kerékpáros Edzők Társaságának tagjai: Illés Erika, a korábbi pályabajnok, a Központi Sportiskola egykori utánpótlás-edzője, Adamovits László (Max) és a tavaly még KSI-s színekben tekerő Soós Péter. A rendezvény lebonyolítói kordonszalaggal elhatárolt területen, zárt pályán, öt korosztálynak írják ki az ügyességi feladatokat. A gyerekek szerelési tanácsadást kapnak, részesülnek a MAKET kerékpáros ismeretterjesztő anyagaiban, az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottságának bemutatóján vehetnek részt. Illés Erikáék programjaikkal az egészséges gyermekek mellett a mozgássérült és az értelmi fogyatékos fiatalokra is gondolnak. A programok a futamok alatt, két–három órán keresztül tartanak, várhatóan a befutó előtt egy órával fejeződnek majd be.
Mint azt Eisenkrammer Károly megerősítette, elfogadta a versenyre szóló meghívást Jean-Marie Leblanc, a Tour de France igazgatója, aki előreláthatólag a hét második felében csatlakozik a viadalhoz, a fiatalok akár vele is találkozhatnak. A verseny kiemelkedő személyisége a versenyzők közül a német Jens Lehmann, aki pályán két olimpiai arany-, két olimpiai ezüstérmet, hat világbajnoki címet és további hét világbajnoki érmet gyűjtött be eddigi pályafutása alkalmával, a magyar körverseny az athéni olimpiára való felkészülés jegyében zajlik majd számára. A szerencsésebb gyerkőcök egy Lehmann-aláírással is gazdagodhatnak, ha kilátogatnak a Tour de Hongrie egy-egy szakaszára, s természetesen drukkolhatnak a legjobb hazai kerekeseknek: Árvainak, Szekeresnek, Vígnek, Lengyelnek, Garamszeginek, Steignek és a korábbi két magyar győztesnek: Bebtónak, és Vaniknak valamint társaiknak.
Legfrissebb hírek

Dárdai Pál újra a magyar futballban: az Újpest FC sportigazgatója lett; Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

E-újság
2 órája

Pénteki sportműsor: DVTK–Ferencváros az NB I-ben

Minden más foci
2 órája

Győzelemmel zárta az évet a Magyar Futsal Akadémia

Labdarúgó NB I
2 órája

Van Gerwenre ráijesztett japán ellenfele, Sherrock simán kikapott Chisnalltól a darts-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Listaünnep – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

A Getafe kiesett; az Athletic Bilbao hosszabbítás után jutott tovább a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kézilabda: Szűcsék ellen szakadt meg Hanuszék rossz sorozata – körkép

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik