Ifjú magyar kapus Londonban

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.05.03. 21:27
Címkék
Hogy az MTK kapusedzője, Kakas László remek szakember, jelzi: a MagyarországBrazília mérkőzésen a bredai Babos Gábor védett, akit korábban éveken át ő készített fel, a kispadon pedig a jelenleg is nála tréningező Végh Zoltán foglalt helyet.
Ugyanezen a napon az olimpiai válogatott Szlovénia elleni fellépésén szóhoz jutó Fülöp Márton és Kovács Zoltán is a korábbi kétszeres válogatott kapusnál gyakorol. Nem kizárt, hogy a 21. születésnapját tegnap ünneplő Fülöp Márton hamarosan vált, ugyanis a tehetséges futballista nagy lehetőséget kapott az élettől: az angol Premier League-ban szereplő, pillanatnyilag a tizenhatodik helyen álló Tottenham vezetői tesztelik ezen a héten. Információnk szerint az NB I B-s Bodajk labdarúgója – akit az MTK adott kölcsön a másodosztályú egyletnek – kedden vesz részt az első edzésen, pénteken érkezik haza Magyarországra, hogy a hét végén már ismét pályára léphessen a Bodajk színeiben. Természetesen nem biztos, hogy Fülöp Mártonnak szerződést kínál a nagy múltú londoni egyesület, ám már az is elismerés, hogy módja van bemutatkozni az angol klubnál.
Legfrissebb hírek

Meghökkentő bemutatkozás: Gróf Dávid ötven méterről kapott gólt – videó

Labdarúgó NB II
3 perce

Vadnai Jonatán: Szeretném éremmel zárni az évet!

Egyéb egyéni
19 perce

Kate Douglass tovább faragta az 50 méteres gyorsúszás világcsúcsát, Ledecky kikapott 800-on

Úszás
33 perce

Eppel Márton a szinte teljesen üres kapuval szemben fejelt fölé a Sepsi ellen – videó

Légiósok
42 perce

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
1 órája

Népsport: Overathtal cserélt mezt Abonyi Attila, aki ma lenne 80 éves

Népsport
1 órája

Öttusa: „A döntő napjának reggelén sem gondoltam volna, hogy eljutok idáig” – Bauer Blanka az isztambuli Eb-ről

Egyéb egyéni
1 órája

MLS: Sallóiék emberhátrányban győztek, Gazdagékhoz hasonlóan kikapott az Inter Miami

Légiósok
2 órája