Megállapodás az egységes utánpótlás-nevelésről

F. M.F. M.
Vágólapra másolva!
2004.04.08. 22:38
Címkék
A Sport XXI. elnevezésű új, egységes utánpótlás-nevelési program végrehajtásáról írt alá megállapodást csütörtökön Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter Rábold Gusztávval, az atlétikai, Martin Györggyel, a vízilabda- és Kiss Istvánnal, a kézilabda-szövetség elnökével, és várhatóan még áprilisban csatlakoznak a trióhoz a labdarúgók, a kosárlabdázók, a teniszezők és a kajakosok-kenusok.
"Hosszú folyamatnak értünk a végére, amelynek során megpróbáltuk definiálni, kinek mi a feladata az utánpótlás-nevelésben. A mindenkori kormánynak is van felelőssége abban, hogy az élsport utánpótlása megfelelő feltételek között dolgozzon" – kezdte a tárca első embere, majd hozzátette, hogy az a módszer, hogy a kormány pénzt ad, a szövetségek pedig elköltik, nem jó. Éppen ezért az új program keretén belül a pénz nem a szövetségekhez, hanem közvetlenül a műhelyekhez, a gyermekekkel foglalkozó intézményekhez, szervezetekhez kerül. A Sport XXI. idei 734.5 millió forintos támogatásából a labdarúgás 334, az atlétika 106.5, a kajak-kenu 55.5, a kosár- és kézilabda 54-54, a tenisz 27.5, a vízilabda pedig 24 millióval részesedik. A megkötött megállapodások erre az évre szólnak, de hosszú távra meghatározzák a fejlődést, és a miniszter szerint a programban szereplő sportágak 3-5 évig nem kerülhetnek ki. És hogy a továbbiakban bekerülhet-e valaki? Jövőre egy, maximum két sportág, amelyről a NUPI – Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet – dönt. Arra a kérdésre, hogy miért éppen ezek a sportágak a kiválasztottak, a következő volt a válasz: a labdarúgásnak, az atlétikának, a tenisznek és a kosárlabdának már volt utánpótlás-nevelési programja, a kézilabda és a kajak-kenu eredményesség alapján került a körbe, a vízilabda pedig az eredményesség mellett jó lobbitevékenységének köszönhetően az utolsó pillanatban lett kiemelt. A programban egyébként a szövetségek javaslatai alapján 1862 iskola és 320 egyesület vesz részt, és az elképzelés szerint a 6–10 éves korosztálynál az iskola, a 10–14 éveseknél az egyesület kapja a támogatást, amelyhez minden esetben tízszázaléknyi szülői hozzájárulás társulna. Az idősebbeknél – 14–18 év – továbbra is a már működő Héraklész-program garantálja a hátteret. A Sport XXI. irányítása, szervezése a GYISM háttérintézményeként működő NUPI feladata. A működtetéséhez felvesznek 50 embert, akik "segítenek, koordinálnak, ellenőriznek".
Legfrissebb hírek

NOB: először választottak be iráni nőt a tagságba

Egyéb egyéni
13 perce

Két ötödik helyezés a zágrábi UWW-rangsorverseny első napján

Birkózás
15 perce

Juhász Dorka dupla duplával vezette győzelemre a Galatasarayt az Euroligában

Kosárlabda
16 perce

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
27 perce

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
29 perce

Izraelé a hetedik hely a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
29 perce

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
1 órája

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik