Remiztek a 17 évesek

2004.02.19. 17:59
Címkék
Hamarosan hazatérnek a Rimini mellett edzőtáborozó e.on ZTE utánpótlás-labdarúgói. Mint arról már beszámoltunk, a 19 éves korosztály 53-ra győzte le a helyi Forli csapatát, s Kovács Jenőt, az utánpótlás-szakág vezetőjét most arról kérdeztük, hogyan játszottak az U17-esek, akik a Savigna Vese együttesével csaptak össze.
A tizenhétévesek készülődnek a Savigna Vese ellen
A tizenhétévesek készülődnek a Savigna Vese ellen
A tizenhétévesek készülődnek a Savigna Vese ellen
A tizenhétévesek készülődnek a Savigna Vese ellen
A tizenhétévesek készülődnek a Savigna Vese ellen
A tizenhétévesek készülődnek a Savigna Vese ellen
Kovács Jenő szerint hatalmas küzdelmet láthatott a helyi közönség. Az e.on ZTE labdarúgói mindkét félidőben sportszerűen játszottak, nagyon jó formában voltak, így az első félidő 20. percétől kezdődően vezetett a kék-fehér gárda. "Feltétlenül el kell mondani – tette hozzá Kovács Jenő –, hogy az olaszoknál három-négy olyan játékos is pályára lépett, a<>kik bőven a 20. életévük felett voltak, de ebbe előzetesen beleegyeztünk."
A második félidőben nem fáradt el egyik csapat sem, ugyanolyan élvezetes játékot produkáltak, mint a találkozó első perceiben. Mindkét gárda rendkívül jó kondícióban volt, ami a zalaiak esetében egyértelműen a kilencnapos edzőtábornak köszönhető. "Ilyenkor lehet látni – hangsúlyozta a szakágvezető –, hogy mennyire sokat számít a napi két edzés és a fiúk összeszokottsága."
A második félidő utolsó harmadában egy büntetőből kiegyenlített a Savigna Vese, így 1–1-es döntetlen lett a vége, ami Kovács Jenő szerint teljesen megfelel a játék képének.
Legfrissebb hírek

Alcaraz két szettben legyőzte a Marozsánt búcsúztató Fonsecát Miamiban

Tenisz
1 perce

Takács-Kiss Virág: Öröm volt nézni, ahogyan együtt játszottunk

Kosárlabda
7 perce

MTK: „Csiszolnunk kell a játékunkat, az biztos”

Labdarúgó NB I
31 perce

NHL: idegenbeli győzelemmel tette biztossá helyét a rájátszásban a Colorado

Amerikai sportok
50 perce

Videó: Kovács Bendegúz gólja elnapolta a feljutást – kapásból, ballal lőtt a hosszúba

Légiósok
1 órája

NBA: Houstonban megszakadt az Atlanta 11 meccses győzelmi sorozata

Amerikai sportok
1 órája

A rúdugrás új dimenziója – Armand Duplantis

Képes Sport
1 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik