Az új cél a pekingi játékok

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2003.11.20. 21:46
Címkék
A szerda délutáni, kisebb csalódást hozó búcsú után csütörtökön a MOB előkészítő bizottságától is elköszöntek az olimpiai labdarúgó-válogatott edzői és vezetői (vagyis Róth Antal szövetségi edző, illetve Makray Balázs és Tomka János).
Az egykori 29-szeres válogatott pécsi védőből lett szakvezető önkritikusan értékelte csapata teljesítményét. Azt, hogy a hosszú úton már az első akadálynál elbuktak, bizonyos mértékben azzal indokolta, hogy a rendelkezésre álló játékosoknak csak alig ötven százaléka volt élvonalbeli csapat állandó tagja. Az edző ugyanakkor saját hibájaként említette, hogy az utolsó időszakban több összetartásra, mérkőzésre lett volna szükség. Az sem volt szerencsés, hogy a taktikát nem az ellenfelekhez igazították, hanem saját játékfelfogást próbáltak kialakítani, ami a számukra túl erős mezőnyben nem hozta meg a várt sikert. A szakvezetők őszinte köszönetet mondtak a MOB illetékeseinek, a csapatnak nyújtott anyagi és erkölcsi támogatásért. Megemlítették, hogy több játékos vesz részt az angolnyelvtanfolyamon, többen az Életút Programban jutottak tanulási lehetőséghez. A MOB bizonyos szolgáltatásokkal is komoly segítséget nyújtott, így például az edzőtáborozások 3.5 millió forintos keretéhez még egymilliót tett hozzá, s a Hélia Szállót is kedvezményesen vehették igénybe a fiatalok. Az érintettek hozzátették, bíznak abban, hogy a hosszú távú, azaz 2008 végéig kötött támogatási szerződés előnyeit továbbra is élvezni tudják a felek. A megbeszélés végén Molnár Zoltán ügyvezető igazgató és Köpf Károly sportigazgató az MLSZ elnökségéhez címzett hárompontos ajánlást fogalmazott meg: először is kérik az MLSZ vezetőit, hogy az olimpiai csapatot 2008 végéig a nemzeti nagyválogatottal azonos színvonalon kezeljék, menedzseljék; másrészt szeretnék, ha az év végéig kijelölnék az olimpiai csapatot irányító szakmai stábot, a harmadik óhaj pedig az, hogy a szakvezetők 2004. február 29-ig ötéves felkészülési tervet dolgozzanak ki, amelynek célja a 2008-as, pekingi olimpián való részvétel kiharcolása.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
2 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
3 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik