EU és utánpótlás-nevelés

Vasvári FerencVasvári Ferenc
2003.10.21. 16:03
Címkék
"A magyar utánpótlás-fejlesztési programok igen komoly értéket fognak jelenteni az Európai Unióban" fogalmazott a sportban történő tehetség-gondozásról dr. Szabó Tamás, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet főigazgatója az Országház Felsőházi termében "Az Európai Unió kihívásai a sportban" elnevezésű konferencián tartott előadásában.
Dr. Szabó Tamás (elöl) tartja előadását, a háttérben dr. Berényi János levezető elnök
Dr. Szabó Tamás (elöl) tartja előadását, a háttérben dr. Berényi János levezető elnök
Dr. Szabó Tamás (elöl) tartja előadását, a háttérben dr. Berényi János levezető elnök
Dr. Szabó Tamás (elöl) tartja előadását, a háttérben dr. Berényi János levezető elnök
Dr. Szabó Tamás (elöl) tartja előadását, a háttérben dr. Berényi János levezető elnök
Dr. Szabó Tamás (elöl) tartja előadását, a háttérben dr. Berényi János levezető elnök
Az európai uniós csatlakozásban rejlő lehetőségek és kihívások ismertetése a sporttársadalom, illetve a döntéshozók számára – ezt tűzte ki céljául, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium által október huszadikán megrendezett konferencia.
A program első részében az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért és sportért felelős főbiztosa, Viviane Reding és Bengt Sevelius, az Európai Nem-Kormányzati Sportszervezetek Szövetségének elnöke egyaránt megerősítette, hogy "a sport felkerült az unió térképére”, az új alapszabályban a sportról önálló cikkely rendelkezik. Hangsúlyozták a fiatal generáció, az utánpótlás, mint a fejlődés forrásának fontosságát; a sportban, a sport általi nevelésben rejlő lehetőségeket, a jövő generációjának testben és szellemben való egységes nevelését. Gyurcsány Ferenc, a honi sporttárca vezetője a magyar sport versenyképességét emelte ki, beszélt a magyar sportkormányzat szerepéről, feladatairól és lehetőségeiről az EU-csatlakozás kapcsán, valamint vázolta a minisztérium azon célkitűzését, mely szerint öt-hat éven belül ne legyen olyan közoktatási intézmény, ahol nincsen tornaterem. Elbert Gábor, a Nemzeti Sportszövetség főtitkára a civil szervezetek lehetőségeit hangsúlyozta; üdvözölte az állam által központilag irányított utánpótlás-nevelést: a Héraklész-, a sportágfejlesztési- és a Sport XXI programokat, melyeket a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet koordinál.
A konferencia második felvonásában a magyar sporttársadalom különböző területeinek képviselői tartották meg előadásaikat. A hazai utánpótlás-nevelés lehetőségeit a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet főigazgatója, dr. Szabó Tamás prezentálta. Kiemelte az esélyegyenlőség fontosságát: "minden gyereknek joga legyen a mozgáshoz, a versenyzéshez, a sport nyújtotta siker- és kudarcélményhez. A NUPI ennek szellemében munkálkodik.” Előadásában ismertette a három éve elindított Héraklész-programot, mely jelenleg tizenkilenc sportág 1247 tehetséges sportolóját támogatja: "a korosztályos világversenyeken, kontinens-viadalokon ezek a fiatalok közel száz arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek. Sikereik mögött szervezettség és nagyon sok munka van. Ez évben közel harminckétezer edzőtábori napot finanszíroztunk”. Beszédében kiemelte még a jövőre induló Sport XXI program, valamint az alakuló sportiskolai rendszer, az Alapfokú Sportoktatási Intézmény bevezetésének fontosságát. A sportágfejlesztési programokkal kapcsolatban megjegyezte: "a programok működése százötvenezer gyerek sporttevékenységét fogja elősegíteni, ezt a GYISM 2004-ben mintegy 1,2 milliárd forinttal fogja támogatni.” Szabó Tamás a csatlakozással kapcsolatban elmondta: "a magyar utánpótlás-fejlesztési programok igen komoly értéket fognak jelenteni az Európai Unióban. A lehetőségek kihasználásával partnerei lehetünk az uniós országoknak.”
Legfrissebb hírek

Messi jubileumi gólt szerzett, de így sem jutott tovább az Inter Miami

Minden más foci
19 perce

Szoboszlai: Nagyobb felelősséget vállalok, mint az elmúlt két évben

Bajnokok Ligája
43 perce

Szatmári Csaba: A Barcikától kapott pofont el kell felejteni

Labdarúgó NB I
1 órája

Andiamo a Berlino – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
7 órája

Bragában ért véget az út – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
7 órája

Csütörtöki sportműsor: El- és Kl-nyolcaddöntő, Klagenfurt–Fehérvár, Fucsovics és Marozsán Miamiban

Minden más foci
7 órája

Marco Rossi jó hírrel ébresztette fel Csinger Márkot; Yvonne Turner a vb-részvételről

E-újság
7 órája

Real–Bayern csúcsrangadó, Szoboszlaiék a címvédővel meccselnek – így néz ki a folytatás a BL-ben!

Bajnokok Ligája
8 órája
Ezek is érdekelhetik