A szabadfogású Hatos és Wöller remekül rajtolt

A. V.A. V.
2003.08.29. 21:34
Címkék
Némiképp keserű szájízzel búcsúztak a magyar kötöttfogásúak Isztambultól, hiszen bár  az előzetes várakozást vélhetően túlszárnyalva  hárman is pontszerző helyen végeztek, Kiss Balázs az utolsó lépcsőfokon elbukott, így a BVSC 84 kilósa "csak az ezüstérmet vehette át az eredményhirdetéskor.
Pedig nem titkoltan az aranyért utazott a Boszporusz partjára, s vert a fináléig vezető úton ukránt, bolgárt, örményt…A csarnokban közben a szabadfogásúak vették át az uralmat, s a nyitónapon a magyarok közül ketten is szőnyegre léptek. 60 kilósok között a rigai felnőtt Eb-n a hatodik helyig nyomuló Wöller Gergő tulajdonképpen már tovább is lépett csoportjából, hiszen a második körben legyőzte az elsőben izraeli ellenfelét mattoló német Spenglert, így a Vasi Volán fiatalja – ha nem bukfencezik óriásit – készülődhet a nyolcaddöntőre. Remekül kezdett Hatos Gábor is: a Haladás-Force 74 kilósa a francia Gerlac ellen parádézott, így az indiai Bragwannal már a továbbjutásért küzdhet. A többiek számára viszont csak ezután kezdődik a nagy menetelés.Junior-világbajnokság, Isztambul

Szabadfogás. A magyarok eredményei. Csoportmérkőzések. 1. forduló. 60 kg: Wöller Gergő erőnyerő. 74 kg: Hatos Gábor erőnyerő. 2. forduló. 60 kg: Wöller G.–Spengler (német) 3:1. 74 kg: Hatos–Gerlac (francia) 5:0
Kötöttfogás. 55 kg. Világbajnok: Hamid Barafa (Irán), 2. J. Hernández (Kuba), 3. D. Benidadze (Grúzia), …17. Komáromi Ede (Magyarország). 66 kg. Vb: Seref Tüfenk (Törökország), 2. V. Venckaitis (Litvánia), 3. M. Magomadov (Oroszország), …17. Bácsi Péter (Magyarország). 84 kg. Vb: Gyenyisz Forov (Oroszország), 2. Kiss Balázs (Magyarország, egyesülete: BVSC-Ganz-Tát, edzői: Ubrankovics Csaba, Kiss Ferenc), 3. J. Kenyer (Kirgizisztán). 120 kg. Vb: Yavuz Güvendi (Törökország), 2. R. Cselidze (Grúzia), 3. V. Kokojev (Oroszország), …5. Dömötör László (Magyarország)
Legfrissebb hírek

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
10 perce

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
13 perce

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
30 perce

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
42 perce

A dunaszerdahelyi Élő Beatrix 11 gólt dobott

Kézilabda
58 perce

Női vízilabda ob I: a Győr, az OSC és a Szeged is nyert

Vízilabda
59 perce

Hosszabbításban nyert a Fehérvár, 2–2-ről folytatódik a Klagenfurt elleni csata

Jégkorong
1 órája

Férfi vízilabda ob I: magabiztosan nyert a címvédő Ferencváros a BVSC ellen

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik