Aranyos lányok az EB-n

2003.07.21. 00:47
Címkék
Vasárnap  miként egy évvel korábban is  újra triatlonisták népes hada szállta meg a kisalföldi megyeszékhelyet, délelőtt az ifjúsági fiúk és lányok csapatversenyét bonyolították le.
Elsőként az ifjúsági lányok rajtoltak. A háromtagú csapatok váltó rendszerben küzdöttek, az úszást a ponton rajttól az enyhe sodrású Mosoni-Dunában, sodrásirányban teljesítették a versenyzők. Elsőként Gyenesei Judit lépett ki a folyóból, aki aztán a másik két számban is jól teljesített, a kaposvári lány azonban hiába érte el a magyar lányok közötti legjobb egyéni eredményt (39:37), csapattársainak gyengélkedése miatt az együttes végül is csak a nyolcadik helyet tudta megszerezni. B-csapatunk tagjai viszont egyenletesebben teljesítettek, különösen a hazai közönség kedvence, a győri Szakály Zsuzsanna remekelt, aki csapatát az úszás után a negyedik helyről az elsőre vitte fel és jelentős előnnyel adta át a képzeletbeli stafétabotot a gyöngyösi Kovács Zsófiának. A versenyzőt célba érése után a közönség vastapssal köszöntötte, mert ez egyben azt is jelentette, hogy csapatunk megnyerte az aranyérmet.A fiúk népes táborában a küzdelmek spanyol sikerrel kezdődtek, a mi csapatunk az úszás után az ötödik helyről folytatta a versenyzést. Aztán szívós munkával felzárkóztak a fiúk és Hömöstrei Péter a brit csapat után a második helyről kezdhette a befejező versenyszámot, a futást. Sajnos közvetlenül a cél előtt az olaszok harmadik embere megelőzte, így együttesünknek meg kellett elégednie a bronzéremmel.2. ifjúsági csapat Európa-bajnokság, Győr (0.4, 12.5, 2.5)

Fiúk (17 ország, 23 csapat). Európa-bajnok: Nagy-Britannia (Adam Hickey, Alex Duce, Oliver Freeman) 1:47:00,

Fiúk (17 ország, 23 csapat). Európa-bajnok: Nagy-Britannia (Adam Hickey, Alex Duce, Oliver Freeman) 1:47:00,
2. Olaszország (Peter Viana, Ricardo Toselli, Francesco Cechin) 1:48:46, 3. Magyarország A (Csortos Imre, Buda-Cash Team, edző: Héczey András; Gyuradinovics Zsolt, Proform TK Pécs, e: Nemes Csaba; Hömöstrei Péter, Szombathelyi TK, e: id. Hömöstrei Péter) 1:48:55, 4. Svájc A 1:49:54, 5. Görögország 1:51:10, 6. Oroszország B 1:51:25, …8. Magyarország B (Gályász Dániel, Erdélyi Nándor, Hajdú Ádám) 1:51:27

Lányok (13 ország, 17 csapat). Eb: Magyarország B (Csáthy Csilla, Oxigén-DSI, e: Papp Zsolt; Szakály Zsuzsanna, Molplast VSE Győr, e: id. Szakály Zsuzsanna; Kovács Zsófia, Gyötri TSE, e: Zakariás Géza, Némethi Gyula) 2:00:11, 2. Svájc (Melane Wasser, Nadine Steiner, Daniela Ryf) 2:02:13, 3. Ukrajna (Inna Csiganok, Juja Buher, Anasztaszija Jacenko) 2:02:22, 4. Olaszország B 2:02:31, 5. Spanyolország 2:04:48, 6. Lengyelország 2:05:10, …8 Magyarország A (Gyenesei Judit, Mihályi Krisztina, Arany Gitta) 2:05:43
Legfrissebb hírek

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
22 perce

Pádár Nikolett második hellyel indított az amerikai egyetemi úszódöntőkben

Úszás
25 perce

NHL: Ovecskin gólt szerzett, már csak egy hiányzik az ezerhez

Amerikai sportok
49 perce

Döntő lehet, hogy a Fehérvár végig négy sorral tud játszani, a Klagenfurt nem

Jégkorong
1 órája

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
1 órája

Messi jubileumi gólt szerzett, de így sem jutott tovább az Inter Miami

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai: Nagyobb felelősséget vállalok, mint az elmúlt két évben

Bajnokok Ligája
2 órája

Szatmári Csaba: A Barcikától kapott pofont el kell felejteni

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik