K. E. 2020.10.30 19:32 Frissítve: 2020.10.30 19:46

Úszás, ISL: a London Roar jelentős előnnyel vezet

Az Adam Peaty vezette London Roar csapata jelentős előnnyel vezet a Nemzetközi Úszóliga (ISL) 5. fordulójának első napja után – a második LA Current és a harmadik Tokyo Frog Kings között viszont még négypontnyi különbség sincs. Ebben a fordulóban nem érintettek a magyar úszók.

 

Pénteken a Duna Arénában egyébként a londoniak egyik kvartettje nyerte meg a nők 4x100-as vegyes váltóját, a férfiaknál viszont a Los Angeles-iek győztek, ennek azért van jelentősége, mert a vegyes váltó első helyezettje választhatja meg a második napi csillagszórófutam úszásnemét, ott pedig pontok garmadája gyűjthető, így gyanítható, hogy a végső sorrendet szombaton ez a futam dönti majd el.

2020.11.22 22:40:53

Úszás KOVÁCS ERIKA

NS-VÉLEMÉNY. A nemzeti színekben szerzett dicsőség felülír mindent.

2020.10.25 20:44:14

Úszás MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Nagy József nem sorolható a klasszikus szakemberek közé, rendre kis cédulákkal érkezik az uszodába, rajta az aznapi munka vázlata. Az ő mutatványa, hogy két lábbal áll a földön. Újratöltve.

2020.10.17 22:31:09

Úszás KOVÁCS ERIKA

NS-VÉLEMÉNY. A sikerek felelősséggel is járnak.

2020.10.17 17:16:45

Úszás LIPICZKY ÁGNES

„Ritkán vagyok beteg, lehet, hogy azért is érintett ennyire rosszul.”

2020.10.14 00:10:47

Úszás KOVÁCS ERIKA, LIPICZKY ÁGNES

Magyarország úszásban és cselgáncsban is rangos versenynek ad otthont.