Úszás: a férfi, aki több mint két napig úszott a Loch Nessben

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.10.03. 13:06
null
Ross Edgley 52 óra és 39 perc alatt 79 kilométert úszott a Loch Nessben (Fotó: Ross Edgley/Fb)
52 órán és 39 percen keresztül úszott, hogy megdöntse a leghosszabb tavi úszás rekordját áramlatok nélküli vízben a skóciai Loch Nessben a 36 éves Ross Edgley, akinek bár nem sikerült a csúcsdöntés, így is 79 kilométert úszott.

Ross Edgleyt a népszerű ausztrál színész, Chris Hemsworth korábban a világ legfittebb emberének titulálta, hiszen körbeúszta Nagy-Britanniát (157 nap alatt 2883 km), lefutott egy maratont, úgy, hogy maga után húzott egy autót, egy 45 kilós farönkkel a hátán teljesített egy triatlonversenyt, valamint 24 órán keresztül mászott kötélre – mindet jótékony céllal tette.

Edgley bár ezúttal nem tudta megdönteni a rekordot, így is élete egyik legnagyobb megpróbáltatásának tartotta a mostanit mind fizikai, mind mentális szempontból, ráadásul kórházi ellátásra is szorult, ezért 52 óra és 39 perc után súlyos émelygés és a neoprén ruha okozta felsebzett bőre miatt feladta a rekorddöntési kísérletet.

Pedig az úszónak nem csak ezekkel, hanem a kialvatlansággal, a kimerültséggel, a néhol ötfokos vízzel és az erős széllel is meg kellett birkóznia.

Edgleynek az úszással az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet az óceán és a skót vizek védelmére, illetve egy nonprofit környezetvédelmi szervezettel is közreműködött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik