Úszás: minden eddiginél több ország indul a debreceni Eb-n

2012.04.26. 13:52
Címkék
Minden korábbi kontinensviadalt túlszárnyalva összesen 45 ország versenyzői vesznek részt a május 21-27. között rendezendő 31. úszó Európa-bajnokságon Debrecenben – jelentette be Gyárfás Tamás, a szervezőbizottság elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón a városban.

Azt is közölte, hogy a versenyt a helyszínen tekinti meg a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) uruguayi elnöke, Julio C. Maglione.

„A jelentkezések magas száma és a sportdiplomata jelenléte is mutatja: hiába vagyunk olimpia előtt, ez a verseny nem főpróba, hanem maga az előadás lesz" – fogalmazott Gyárfás, aki egyszersmind a Magyar Úszó Szövetség elnöke is.

Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum ügyvezetője elmondta: logisztikailag 95 százalékos készültségben állnak 25 nappal az Eb előtt. A legnagyobb problémát a szálláshelyek szűkössége okozza, ezt hajdúszoboszlói hotelek kihasználásával igyekeznek orvosolni – tette hozzá.

A belépőkre kitérve elmondta: összesen 800 helyet tudnak értékesíteni a nézőtéren, ennek felét a külföldi szövetségek kapják. Kétszáz jegyet terjesztenek Debrecenben, illetve ugyanennyit országosan.

Az Eb idején, május 26-án tartják a városban a LEN-nek, az európai vizes sportok szövetségének kongresszusát is – jegyezte meg.

Orendi Mihály tudatta még, hogy több válogatott is megkezdte az edzéseket a helyszínen, a Debreceni Sportuszodában.

Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: a „nagyok” nem akarnak az oroszok ellen játszani

Jégkorong
13 perce

NFL: újabb Cowboys-mélypont a sosem látott összeomlás

Amerikai sportok
19 perce

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
40 perce

Kuytre különleges kihívás vár a Fener–Liverpoolon; Sallai Roland kezd a Galatában – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
1 órája

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
1 órája

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Marko Nikolics a Nemzeti Sportnak: Igaza van Vitális Milánnak, jól beilleszkedett

Bajnokok Ligája
2 órája

Vízilabda: Zadarba utazik a Vasas, Athénban játszik a Szeged; orosz és német ellenfelet kapott a Dunaújváros

Vízilabda
2 órája