Gyurta Dániel: Nem áldozom fel az olimpiát az Eb-ért

2012.04.06. 13:01
null
Gyurta Dániel (jobbra) nem májusban akar csúcsformában lenni (Fotó: Török Attila)
Címkék
Gyurta Dániel számára az idei évben az olimpia a legfontosabb, és a reménybeli jó londoni szereplést nem akarja feláldozni a májusi, debreceni Európa-bajnokság miatt. Mellúszóklasszisunk egyik legnagyobb ellenfele, Kitadzsima Keiszuke kirobbanó formában van, ám erre is van magyarázat.

 

Nyugtalanító hírek érkeztek az elmúlt napokban Japánból, Kitadzsima Keiszuke ugyanis kiváló, 58.90-es időeredménnyel, ázsiai és országos csúccsal (nem mellesleg a világ idei legjobb idejével) kvalifikálta magát 100 méteren a londoni olimpiára.

„Azt tudni kell, hogy Japánban élet-halál harc folyik az olimpiai részvételért, száz és kétszáz mellen különösen – úgyhogy Kitadzsimának is muszáj volt mostanra csúcsformába kerülnie. Kétezer-ötben például nem jutott ki a montreali vébére kétszáz mellen, mert a válogatón nem volt az első kettőben” – adott magyarázatot Gyurta Dániel a negyedik olimpiájára készülő Kitadzsima remeklésére.

Májusban hazai környezetben, Debrecenben gyűjthetnek Eb-érmeket a mieink, így adódik a kérdés, hogy Gyurta Dánielnek is csúcsformában kell-e lennie az Európa-bajnokságon.

„Nem fogom feláldozni az olimpiát a kontinensbajnokság miatt – felelte erre világbajnokunk. – Munkából érkezve, jól akarok úszni Debrecenben, de bármi történik, nem fogom felizgatni magam miatta.”

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MIÉRT FONTOS GYURTA DÁNIELNEK, HOGY ÖCCSE, GERGŐ IS KIJUSSON A LONDONI OLIMPIÁRA, KERESSE A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁT!

Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: a „nagyok” nem akarnak az oroszok ellen játszani

Jégkorong
13 perce

NFL: újabb Cowboys-mélypont a sosem látott összeomlás

Amerikai sportok
19 perce

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
40 perce

Kuytre különleges kihívás vár a Fener–Liverpoolon; Sallai Roland kezd a Galatában – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
1 órája

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
1 órája

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Marko Nikolics a Nemzeti Sportnak: Igaza van Vitális Milánnak, jól beilleszkedett

Bajnokok Ligája
2 órája

Vízilabda: Zadarba utazik a Vasas, Athénban játszik a Szeged; orosz és német ellenfelet kapott a Dunaújváros

Vízilabda
2 órája