Úszás: a Havannából induló, 61 éves Nyad nem jutott el Floridáig

MTI MTIMTI MTI
2011.08.09. 12:21
Címkék
Huszonkilenc órányi úszás után feladta a Floridai-szoros átúszásának kísérletét a vasárnap óta úton lévő Diana Nyad, aki a világon elsőként cápaketrec nélkül akarta megtenni az erőt próbáló távot – derült ki egy Twitter-bejegyzésből.

„Vége van. A körülmények együttállása nem teszi lehetővé a biztonságos folytatást" – írta a közösségi portálon Elaine Lafferty, aki Nyad blogja szerint a kísérőhajók egyikén utazik. Lafferty szerint részben az erős tengeri szél és a kedvezőtlen áramlatok kényszerítették rá a 61 esztendős Nyadot, hogy feladja a 166 kilométeres kihívást. Elaine Lafferty, aki Nyad blogja szerint a kísérőhajók egyikén utazik. Lafferty szerint részben az erős tengeri szél és a kedvezőtlen áramlatok kényszerítették rá a 61 esztendős Nyadot, hogy feladja a 166 kilométeres kihívást.

A nő vasárnap este vágott neki a távnak Havannából, és szerdán akarta elérni a Florida állambeli Key West partjait. A kísérőcsapat hétfőn arról számolt be, hogy az időközben jelentkezett fizikai panaszok ellenére a korábban hosszútávúszóként világsikereket elérő Nyad remekül halad úti célja felé.

Harminc évvel ezelőtt befejeződött élsportolói pályafutása során Nyad számos világrekordot állított fel: 1975-ben kevesebb mint nyolc óra alatt úszta körbe Manhattan szigetét, míg 1979-ben 165 kilométert úszott a Bahamákhoz tartozó Biminitől egészen Floridáig.

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
14 perce

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Egyéb egyéni
21 perce

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
25 perce

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
40 perce

Vargáék a Real Madridot, Orbánék a Man. Cityt fogadják, Isztambulban lép pályára a Liverpool – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
48 perce

A jégkorong-vb főszponzora átértékeli szerepvállalását az oroszok visszaengedése esetén

Jégkorong
49 perce

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
59 perce

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
1 órája