Vizes vb: A félpályás gólom? Készültem rá… - Varga Dénes

2011.07.20. 15:40
Címkék
A magyar férfi vízilabda-válogatott 16–5-re nyert Kazahsztán ellen az A-csoport második fordulójában a sanghaji világbajnokságon. A találkozó után a magyar válogatott tagjai és Kemény Dénes szövetségi kapitány értékelte a Nemzeti Sportnak az összecsapást.
VÉLEMÉNYEK
Kemény Dénes szövetségi kapitány: – Sokat hibáztunk, főként támadásban, de felmentem a játékosaimat, hiszen rettentően nehéz ilyen meccsen játszani. Öt gólt kaptunk, ami lehetett volna kevesebb is, de még mindig nagyságrendekkel jobb így, mintha úgy kapunk ennyit, hogy minden sikerül. Megyünk tovább, készülünk a spanyolok ellen.
Steinmetz Ádám: – Megúsztam négy öltéssel a meccset…
Szivós Márton: – Mindig nehezek az ilyen kötelező meccsek, most sem volt másképp. Erős edzést tartottunk tegnap, sokat kondiztunk, nem lebecsülve a kazahokat, de nem erre a meccsre készültünk. Ezért is volt sok hiba a játékunkban.
Varga Dénes: – A félpályás gólom? Készültem rá… Már az első számú kapusuknál észrevettem, hogy túlzottan kint áll, de az első negyedben mégsem mertem megkockáztatni, mert ha nem jön be, az gáz. A másik kapusuk is kint állt, egyszer már majdnem megpróbáltam, de végül csak harmadjára kísérleteztem. Hogy ez volt eddig a vébé gólja? Köszönöm.

Legfrissebb hírek

Hazai pálya kontra zöld-fehér bátorság – érvek a Milan és a Fradi mellett

Európa-liga
1 perce

Nagy Ádám: Bizonyítani szeretnénk a Milan ellen

Európa-liga
19 perce

Az Almería a teljes meccsnapi bevételt felajánlja De Miguel családjának

Spanyol labdarúgás
30 perce

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
31 perce

A Panthers rózsaszínben, a Kings lilában nyert a különleges mezek napján

Amerikai sportok
48 perce

Röplabda BL: nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár a Kaposvárra

Röplabda
49 perce

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
1 órája

Spanyolországban bizonyíthat a korábbi DVTK-védő

Labdarúgó NB II
1 órája