Úszás: az Eb-bronzérmes Szepesi Nikolett ismét visszavonul

MTI MTIMTI MTI
2011.01.17. 18:37
Címkék
Másodszor is bejelentette visszavonulását Szepesi Nikolett, Európa-bajnoki bronzérmes hátúszó.

A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) hétfői tájékoztatása szerint a 23 éves versenyző írásbeli nyilatkozatban közölte, hogy nem folytatja tovább.

Szepesi először a 2008-as pekingi olimpiát követően nem sokkal döntött úgy, hogy befejezi pályafutását, ám néhány hónap után mégis visszatért, sőt, sikeresen szerepelt a rövid pályás magyar bajnokságon, majd érmes lett az isztambuli Eb-n.

Kiderült azonban, hogy a nemzetközi szövetség (FINA) doppingellenes szabályzata értelmében kilenc hónapig ki kellett volna várnia az első hivatalos színre lépésig, és mivel elmulasztotta értesíteni a világszövetséget a visszatéréséről, egy évre eltiltották. Miután nemrég az is kiderült, hogy a NOB rendelkezése értelmében a hat hónapnál hosszabb eltiltásban részesült sportolók nem indulhatnak a büntetésük letöltése után esedékes olimpián, Szepesi úgy döntött, nincs értelme a folytatásnak.

Szepesi eltiltása lejártát követően január 22-től versenyezhetett volna ismét.

Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
33 perce

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
47 perce

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
1 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
1 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
1 órája

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája