Czink pályafutása második döntőjét vívja

Vágólapra másolva!
2009.09.20. 07:24
null
Czink Melinda két szettben verte meg Aleksandra Wozniakot (fotó: Action Images - archív)
Címkék
Bejutott a Québecben zajló női tenisztorna döntőjébe Czink Melinda, aki 2005 januárja után vívhat újra finálét egyesben. A magyar játékos a hazai közönség előtt versenyző Aleksandra Wozniakot verte meg két játszmában, a döntőben Lucie Safárová vár rá.

Miután az első helyen kiemelt Nagyja Petrova elleni meccset egy szettben megnyerte (ellenfele feladta a találkozót), Czink Melinda a hazaiak kedvence, Aleksandra Wozniak ellen csapott össze a döntőbe jutásért.

Kettejük korábbi három összecsapását egyaránt a magyar játékos nyerte, és vasárnap hajnalban sem fordult a kocka, Czink megszerezte a negyedik győzelmét is Wozniak ellen.

Az ötödik helyen kiemelt Czink másodszor jutott be WTA-torna egyéni döntőjébe, legutóbb 2005 januárjában, Canberrában vívhatott finálét, ott azonban vereséget szenvedett Ana Ivanovicstól.

„Éreztem, hogy továbbjuthatok. Az eredmény könnyű győzelmet sejtet, de egyáltalán nem volt az. Minden pontért keményen meg kellett küzdenem, és boldog vagyok, hogy sikerült bejutnom a döntőbe.”

Czink a negyedik helyen rangsorolt Lucie Safárovával csap össze a vasárnapi döntőben. A cseh versenyző a német Julia Görges ellen harcolta ki a fináléban való szereplés jogát.

WTA-TORNA, BELL CHALLENGE , QUÉBEC (kemény pálya, 220 000 dollár)

ELŐDÖNTŐ

Czink (magyar, 5.)–Wozniak (kanadai, 3.) 6:3, 6:3

Safárová (cseh, 4.)–Görges (német) 6:3, 6:2 

 

 

Legfrissebb hírek

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
1 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Tottenham Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
1 órája

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; A Fradi egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
1 órája

Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem – Ötvös Bence

Bajnokok Ligája
1 órája

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
1 órája

Tükröm, tükröm… – Kovács Erika publicisztikája

Úszás
1 órája

Angol Ligakupa: négy magyaros csapatból három kiesett, csak Szűcsék örülhettek

Angol labdarúgás
1 órája

Megfordította a párharcot a horvát bajnok, kiejtette ír ellenfelét az Európa-ligában

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik