Cibulková megtörte a jeget, Nieminen nem tudta

Vágólapra másolva!
2011.10.23. 18:27
null
Dominika Cibulková negyedik döntőjét már megnyerte (Fotó: Reuters)
Címkék
Dominika Cibulková megszerezte élete első WTA-torna-győzelmét, Jarkko Nieminen viszont negyedik stockholmi fináléját is elbukta. Moszkvában a férfiak szerb házi döntőjét Janko Tipszarevics nyerte meg, a luxemburgi női teniszverseny pedig Viktorija Azarenka sikerével ért véget.

 

Negyedik nekifutásra sikerült Cibulkovának. A 22 éves szlovák lány szetthátrányból verte meg Kaia Kanepit, így három elbukott döntő után megszerezte első WTA-torna-győzelmét. A moszkvai tornán a hölgyeknél most először nyert olyan játékos, aki korábban nem rendelkezett WTA-trófeával.

A férfiaknál két szerb csapott össze az utolsó mérkőzésen, Tipszarevics pályafutása második ATP-viadalát nyerte meg egyesben – mindkettőt az idén aratta: négy elbukott finálét követően Kuala Lumpurban törte meg a jeget, és ezúttal sem hibázott, 6:2, 6:4-re múlta felül a címvédő Viktor Troickit.

Stockholmban Jarkko Niemien negyedszer jutott el a döntőig – 2010-ben párosban sikerült ez neki –, de most sem ő örülhetett. Az első helyen kiemelt francia Gaël Monfils három játszmában győzte le, így idei első tornagyőzelmét ünnepelhette, és továbbra is él az esélye arra, hogy ott legyen az év végi Mesterek Tornáján.

Azarenka már korábban kvalifikálta magát a nők idényzáró „világbajnokságára", a fehérorosz lány azonban így sem lazított a luxemburgi döntőben, 6:2, 6:2-re nyert a román Monica Niculescu ellen.

ATP 250-ES TORNA, KREMLIN CUP, MOSZKVA
(1 000 000 dollár, fedett kemény pálya
EGYES, DÖNTŐ
Tipszarevics (szerb, 1.)–Troicki (szerb, 2.) 6:4, 6:2
ATP 250-ES TORNA, IF STOCKHOLM OPEN, STOCKHOLM
(531 000 euró, fedett kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Monfils (francia, 1.)–J. Nieminen (finn) 7:5, 3:6, 6:2

 

WTA-TORNA, KREMLIN CUP, MOSZKVA
(1 000 000 dollár, fedett kemény pálya)
EGZES, DÖNTŐ
Cibulková (szlovák, 8.)–Kanepi (észt) 3:6, 7:6, 7:5
WTA-TORNA, BGL LUXEMBOURG OPEN, LUXEMBOURG
(220 000 dollár, fedett kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ
Azarenka (fehérorosz, 1.)–Niculescu (román) 6:2, 6:2

 

Legfrissebb hírek

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
2 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
3 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
3 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
3 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
3 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
3 órája

Gyász: elhunyt az Újpest Öregfiúk legendás edzője

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik