Tenisz: Ferrert már nem tudta megállítani Janowicz

2012.11.04. 16:43
null
A döntőben nem a méret számított (Fotó: Action Images)
Címkék
A negyedik helyen kiemelt spanyol David Ferrer sikerével zárult a 2.42 millió euró összdíjazású ATP-torna. Az egy hete Valenciában diadalmaskodó Ferrer pályafutása 18. tornagyőzelmét aratta, idén a hetediket.

A selejtezőből főtáblára jutó, ott több skalpot szerző Jerzy Janowicz becsülettel helytállt az 1:27 órás fináléban is, a világranglistán a 69. helyen álló lengyel négy, majd három gémet nyert meg. A találkozót Ferrer nullára hozott szervajátéka zárta.

A 30 éves Ferrer a 33. tornadöntőjében lépett pályára, és a tizennyolcadikat sikerült megnyernie, ezen belül idén a hetediket. Korábban Valenciában, Bastadban, s-Hertogenboschban, Acapulcóban, Buenos Airesben és Aucklandben diadalmaskodott, miközben csak egy döntőben maradt alul az év folyamán, Barcelonában.

ATP 1000-ES TORNA, BNP PARIBAS MASTERS, PÁRIZS
(2 427 975 euró, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ
Ferrer (spanyol, 4.)–Janowicz (lengyel) 6:4, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Udvardyék a nyolc között párosban a csennai tenisztornán

Tenisz
4 perce

Az IIHF aggódik a CAS ítélete miatt, továbbra sem engedné vissza az oroszokat

Jégkorong
5 perce

Szerdán Real Madrid, hétvégén maratoni Athénban

Bajnokok Ligája
25 perce

Szombaton megemlékezést tartanak az elhunyt Tenerife-futballista tiszteletére

Spanyol labdarúgás
37 perce

Kinevezték Paulo Fonsecát a Sporting új edzőjének

Bajnokok Ligája
42 perce

U21: új csapat épül, elöl két Kováccsal – Németh Antal keretet hirdetett

Magyar válogatott
43 perce

Rafael Nadal a Real Madrid elnökségi tagja lett

Spanyol labdarúgás
54 perce

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
1 órája