Tenisz: Azarenka első tornáját nyerte meg március óta

2012.10.07. 15:30
null
Azarenka könnyedén győzte le Sarapovát a pekingi fináléban (Fotó: Reuters)
Címkék
Az első helyen kiemelt fehérorosz Viktorija Azarenka győzelmével ért véget a pekingi WTA-torna, miután a döntőben csaknem másfél óra alatt 6:3, 6:1-re legyőzte a világranglistán is a második helyet elfoglaló orosz Marija Sarapovát.

Azarenka az első szettben háromszor is elvette Sarapova adogatását, az orosznak ez csak egyszer sikerült, ráadásul hat kettős hibát is vétett. Az orosz szervája feljavult a második szettre, de ha másodikat kellett ütnie, abból már csak 14 százalékban tudott pontot szerezni.

Sarapova a második játszmában is hamar 3:0-s hátrányba került, innen pedig már nem volt visszaút, a fehérorosz kétszer is elvette a szerváját, és végül másfél óra alatt megnyerte a döntőt.

A világelső ezzel együtt 2012-ben játszott öt meccsükből négyet megnyert (többek között az Australian Open döntőjében és a US Open elődöntőjében is jobbnak bizonyult), és március után végzett újra az élen WTA-tornán. Az idén 70 meccséből 62-t megnyert, és öt versenyen bizonyult a legjobbnak.

WTA-TORNA, CHINA OPEN, PEKING (4 828 050 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, DÖNTŐ
Azarenka (fehérorosz, 1.)–Sarapova (orosz, 2.) 6:3, 6:1

 

Legfrissebb hírek

Megszületett Leclerc első gyermeke – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
1 perce

Udvardyék a nyolc között párosban a csennai tenisztornán

Tenisz
7 perce

Az IIHF aggódik a CAS ítélete miatt, továbbra sem engedné vissza az oroszokat

Jégkorong
8 perce

Szerdán Real Madrid, hétvégén maratoni Athénban

Bajnokok Ligája
27 perce

Szombaton megemlékezést tartanak az elhunyt Tenerife-futballista tiszteletére

Spanyol labdarúgás
40 perce

Kinevezték Paulo Fonsecát a Sporting új edzőjének

Bajnokok Ligája
45 perce

U21: új csapat épül, elöl két Kováccsal – Németh Antal keretet hirdetett

Magyar válogatott
46 perce

Rafael Nadal a Real Madrid elnökségi tagja lett

Spanyol labdarúgás
57 perce