Tenisz: Czink becsülettel helytállt Jankovics ellen

2012.07.20. 06:53
Címkék
Czink Melinda becsülettel helytállt a Carlsbadban zajló, 740 ezer dollár összdíjazású WTA-torna második fordulójában a harmadik helyen kiemelt szerb Jelena Jankovics ellen, de végül három szettben elveszítette a mérkőzést.

A magyar játékos úgy nyerte meg az első játszmát, hogy mindössze két gémet engedélyezett nevesebb ellenfelének. Utóbbi a folytatásban viszont igazolta a papírformát, noha nem könnyen.

A mérkőzés 2 óra 15 percig tartott. Jankovics a szervákból hat ászt ütött, Czink mindössze egyet, valamint mindkét játékosnak négy-négy kettős hibája volt a találkozón. Az első szervákból Czink jött ki jobban, a másodikakból Jankovics, a statisztikai mutatóban egyedül a brékpontokban volt különbség – abban viszont nagyságrendi. Jankovics ugyanis hatból négyet kitudott használni, Czink azonban hiába ért el sokszor a „kapuig", azon csak ritkán tudott belépni. Amikor kellett, akkor a szerb nagyon koncentrált, így adott a 24 lehetőségből mindössze négyet ellenfelének.

WTA-TORNA, MERCURY INSURANCE OPEN, CARLSBAD
(740 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, 2. FORDULÓ
Jankovics (szerb, 3.)–Czink (magyar) 2:6, 6:4, 6:4
Cibulková (szlovák, 2.)–Erakovic (új-zélandi) 6:2, 6:4
McHale (amerikai, 5.)–Doi (japán) 4:6, 6:4, 6:4
EGYES, A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
Bartoli (francia, 1.)–McHale (amerikai, 5.)
Jankovics (szerb, 3.)–Csan Jüng-csan (tajvani)
Lepchenko (amerikai)–Petrova (orosz, 4.)
U. Radwanska (lengyel)–Cibulková (szlovák, 2.)

 

Legfrissebb hírek

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
1 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
1 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
1 órája

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
2 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
2 órája

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik