Tenisz: Nehéz volt megszervezni a budapesti versenyt - Márky

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.05.08. 09:59
Címkék
Márky Jenő versenyigazgató szerint már idén is kérdéses volt, hogy meg tudják-e rendezi a budapesti női tenisztornát, de ha jövőre nem sikerül megfelelő támogatókat találni, akkor új helyszínt kell keresni.

Az olasz Sara Errani sikerével záruló múlt heti viadallal kapcsolatban Márky az m1 Ma Reggel című műsorában kedden elmondta: az utolsó pillanatban egy barátja segített, és így tudták befizetni a nemzetközi szövetségnek a kötelezettségeket. A verseny összdíjazása 220 ezer dollár, de mindent beszámítva 500-550 ezer dolláros a költségvetés.

Hozzátette: egy-két hónap áll rendelkezésére, hogy előteremtse a rendezéshez szükséges összegeket – idén nagyon rosszak voltak a feltételek –, és ha jövőre ez nem sikerül, akkor más helyszínt kell keresni.

A versenyigazgató hangsúlyozta: szakmailag sikeres a rendezés, hiszen a világranglista legjobb hatvan játékosából tizenkettő pályára lépett a Római Teniszakadémián, ráadásul fiatal magyar tehetségek is indulhattak a térség, Közép-Európa egyetlen WTA-tornáján, de éppen az erős mezőny miatt nem jutottak messzire.

A helyszínen viszonylag kevés néző volt – Márky ezt azzal magyarázta, hogy nem volt pénz a reklámra, ugyanakkor a televízión keresztül külföldön 50 millióan követték nyomon a múlt heti versengést.

Legfrissebb hírek

„Emlékezetes világbajnokságot tudhatunk magunk mögött” – Bauer Gyula a maratoni maratoni kajak-kenu vb-ről

Kajak-kenu
2 perce

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
13 perce

Rossi: Akinek nincs a csillagok között a motivációja a portugálok ellen, az rossz munkát választott

Magyar válogatott
18 perce

A Bola: Szoboszlaitól és Varga Barnabástól tarthatnak legjobban Ronaldóék

Magyar válogatott
24 perce

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
34 perce

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
54 perce

Sokba került a kilencedik vereség, megint kirúgták Fernando Santost

Minden más foci
56 perce

Heti légiósprogram: a Burnley vendége lesz a Liverpool

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik