Tenisz: Melzer Memphisben először nyert ATP-tornát Európán kívül

2012.02.27. 00:39
Címkék
Az osztrák Jürgen Melzer nyerte meg az 1.155 millió dollár összdíjazású memphisi ATP-tornát, miután a fináléban két szettben diadalmaskodott a negyedik helyen kiemelt kanadai Milos Raonic ellen.

A győztes negyedik ATP-sikerét könyvelhette el, de először Európán kívül. Korábban kétszer hazai környezetben, Bécsben (2009, 2010), míg egyszer Bukarestben (2006) bizonyult legyőzhetetlennek. Az első idei tornáját megnyerő Melzernek ez volt pályafutása tizenegyedik döntője.

A szezont jól kezdő Raonic harmadik idei fináléját már nem tudta behúzni, illetve tovább rontotta döntőbeli mutatóját: a négy perc három most öt per háromra változott.

ATP 500-AS TORNA, REGIONS MORGAN KEEGAN CHAMPIONSHIPS, MEMPHIS (1 155 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ
J. Melzer (osztrák)–Raonic (kanadai, 4.) 7:5, 7:6

 

Legfrissebb hírek

Udvardyék a nyolc között párosban a csennai tenisztornán

Tenisz
6 perce

Az IIHF aggódik a CAS ítélete miatt, továbbra sem engedné vissza az oroszokat

Jégkorong
7 perce

Szerdán Real Madrid, hétvégén maratoni Athénban

Bajnokok Ligája
27 perce

Szombaton megemlékezést tartanak az elhunyt Tenerife-futballista tiszteletére

Spanyol labdarúgás
39 perce

Kinevezték Paulo Fonsecát a Sporting új edzőjének

Bajnokok Ligája
45 perce

U21: új csapat épül, elöl két Kováccsal – Németh Antal keretet hirdetett

Magyar válogatott
45 perce

Rafael Nadal a Real Madrid elnökségi tagja lett

Spanyol labdarúgás
56 perce

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
1 órája