Tenisz: Venus Williams indul az Australian Openen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.12.23. 10:31
Címkék
A szervezők szerint elindul a január 16-án rajtoló Australian Openen Venus Williams, az amerikaiak hétszeres Grand Slam-győztes teniszezője.

„Beszéltem a menedzserével, és nincs változás Venus programjában, azaz eljön Melbourne-be” – jelentette be pénteken Craig Tiley tornaigazgató.

A 31 éves sztár néhány napja lemondta a szereplését a január 3-án kezdődő aucklandi versenyen, s azzal indokolta a döntést, hogy a szeptemberi US Open óta hónapokat hagyott ki, s még mindig nem érzi magát megfelelő fizikai állapotban. Williams az amerikai nemzetközi bajnokságon csak az első fordulóban lépett pályára, majd autoimmun betegsége miatt visszalépett. A karrierje során 43 tornát nyerő teniszezőnél korábban Sjögren-szindrómát állapítottak meg. Ez a kór befolyásolja az energia-háztartást, és fáradtságot, valamint ízületi fájdalmakat okoz.

Venus november 24-én húga, Serena ellen játszott és nyert meg egy bemutató mérkőzést. Az idősebbik Williams nővér az idén alig versenyzett, s a sok kihagyás miatt jelenleg csak 102. a világranglistán.

Legfrissebb hírek

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
21 perce

Yamal a BL-nyitányról is lemaradhat, Flick a spanyol szövetséget hibáztatja

Spanyol labdarúgás
24 perce

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
26 perce

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
1 órája

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Ismét közel félszáz gólt szerzett a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
1 órája

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
1 órája

TCR World Tour: argentin dobogó, és Michelisz-pontszerzés a második ausztráliai futamon

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik