Az olasz sebész ráijesztett Nadalra

2011.05.11. 17:06
null
Paolo Lorenzi nem járt messze a világraszóló bravúrtól (Fotó: Reuters)
Címkék
Rafael Nadal két szetten keresztül csak szenvedett a világranglista 148. helyén álló Paolo Lorenzi ellen a Rómában zajló salakpályás teniszverseny férfi egyesének 2. fordulójában, végül azonban 6:7, 6:4, 6:0-ra győzni tudott. Novak Djokovics 6:0, 6:3-ra nyert a lengyel Lukasz Kubot ellen, idei 33. győzelmét aratva.

A selejtezőből érkező Lorenzi mindössze a 148. helyen áll a világranglistán, ám a brazil Thomaz Bellucci (22.) két játszmában történő legyőzése (az első fordulóban) már mutatta, hogy igencsak felszívta magát a hazai tornára a római születésű játékos, aki öt évvel idősebb Nadalnál, ám profi pályafutását így is a spanyolnál két évvel később, 2003-ban kezdte.

A civilben sebészként dolgozó, Fiorentina-szurkoló Lorenzi a világelső ellen sem megszeppenve játszott, és bár először ő vesztette el az adogatójátékát (3:2-nél), azt rögtön vissza is vette. Az olasz közönség igazán akkor jött tűzbe, amikor a hálónál nagyszerűen dolgozó, remek erőben lévő Lorenzi kiharcolta a rövidítést az első játszma végén, majd 7:5-re megnyerte azt.

Nadal 37 mérkőzést számláló salakos győzelmi sorozata az előző, Djokovics ellen vívott madridi találkozóján szakadt meg, és bizony össze kellett szednie magát, hogy ne szenvedjen el egy újabb, sokkal kellemetlenebb vereséget is.

Ennek megfelelően a második szettet egyből brékkel kezdte, ám 29 éves ellenfelének kedvét ez sem vette el, továbbra sem akart elfáradni, és 3:3-nál utolérte Nadalt. Hiába, mert 4:4-nél ismét elbukta az adogatását, és bár volt esélye visszajönni, Nadal kiszerválta a szettet.

Ezzel pedig már megtörte Lorenzi ellenállását, a döntő játszmában ugyanis csak egy játékos volt a pályán. Nadal végleg lecsendesítette a római közönséget, és 6:0-val lezárta a találkozót.

Novak Djokovics közel sem izzadt meg ennyire, a lengyel Lukasz Kubotot 68 perc alatt 6:0, 6:3-ra győzte le.

ATP 1000-ES TORNA, INTERNAZIONALI BNL D’ITALIA, RÓMA
(2 227 500 euró, salak)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ

Nadal (spanyol, 1.)–Lorenzi (olasz) 6:7, 6:4, 6:0

Djokovics (szerb, 2.)–Kubot (lengyel) 6:0, 6:3
Chela (argentin)–Simon (francia) 6:4, 6:2
Wawrinka (svájci, 14.)–Volandri (olasz) 6:1, 3:6, 6:2
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: kezdődik a Roland Garros, Európa-kupa-döntőt játszik a Tatabánya

Minden más foci
21 perce

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
40 perce

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
59 perce

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
1 órája

A Mercedes újra kibérelte az első sort: Russell a végén lopta el a show-t

F1
1 órája

Dani Carvajal gólpasszal búcsúzott, a Real Madrid hatgólos meccsen nyert az évadzárón

Spanyol labdarúgás
1 órája

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

Izgalmas csatában az FTC került előnybe a Honvéd ellen a férfi vízi ob I döntőjében

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik