Djokovics három szettben megverte Federert

2011.01.27. 12:53
null
Djokovics nagy lépést tett második Grand Slam-torna-győzelme felé (Fotó: Reuters)
Címkék
Novak Djokovics 7:6, 7:5, 6:4-re nyert a címvédő Roger Federer ellen, ezzel 2008-at követően ismét bejutott az Australian Open döntőjébe.

Egymás ellen mérlegüket tekintve Federer állt sokkal jobban a mostani meccsük előtt (13–6-ra vezetett), legutóbbi három összecsapásuk is a svájci győzelmével ért véget, azt megelőzően viszont a US Open elődöntőjében óriási csatában Djokovics diadalmaskodott.

Az első játszma egyetlen brékpontot hozott, és mivel azzal Federer nem tudott élni, rövidítés következett. Ebben a szerb 6–2-re elhúzott, és nem is engedte már vissza ellenfelét.

A második játszma sokkal több fordulatot tartogatott, de ebből is Djokovics jött ki jobban. Úgy tűnt, az eléggé passzívan játszó Federer nem talál magára, mivel a találkozó során először ő bukta el az adogatását, ám 1:2 után négy játékot nyert meg sorozatban, így az egyenlítésért szerválhatott.

Az utolsó lépést azonban nem tudta megtenni, Djokovics visszajött, és kihasználva a svájci elbizonytalanodását már ő került brékelőnybe, majd 7:5-re meg is nyerte a szettet.

Federernek igencsak fel kellett volna javulnia a fordításhoz, ám ez nem következett be. A harmadik játszma elején is elvesztette a szerváját, és ugyan 3:4-nél még vissza tudott jönni, ezt követően Djokovics újabb brékje már végzetesnek bizonyult számára.

A szerb 2008-at követően ismét három játszmában győzte le a svájcit, és készülhet pályafutása negyedik Grand Slam-döntőjére, amelyben a David Ferrer–Andy Murray mérkőzés győztese lesz az ellenfele.

FEDERER MÉG BÍRT VOLNA KÉT SZETTET

„Úgy gondolom, nagy meccse volt ez Novaknak – mondta Federer a találkozó után. – Ugyanakkor nem hinném, hogy rosszul játszottam, hosszú időn keresztül nagyon magas volt a színvonal. Természetesen nem jó érzés kikapni, de nem tudtam mit tenni, a fontos pontoknál nagyszerűen játszott, míg rám ez nem volt igaz. Bírtam volna még két játszmát, de sajnos nem tudtam kiharcolni. Nagyon jó lett volna ötödször is megnyerni a tornát, ám ma nem volt esélyem."

Djokovics szerint a második szett – amelyben 5:2-ről fordított – döntő jelentőséggel bírt.

„Ez az egyik legjobb meccs volt, amit valaha játszottam – nyilatkozta a szerb. – Tudtam, hogy ki kell használnom a lehetőségeimet. A második szettben öt kettes hátrányban voltam. Ha azt elveszítem, Isten tudja, hogy alakult volna a találkozó."

 

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (25 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)   
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Djokovics (szerb, 3.)–Federer (svájci, 2.) 7:6, 7:5, 6:4
PÉNTEKEN JÁTSSZÁK
Ferrer (spanyol, 7.)–Murray (brit, 5.)
Legfrissebb hírek

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
7 perce

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
15 perce

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 perce

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
25 perce

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
52 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
58 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
58 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
1 órája