Australian Open: Alekszandr Dolgopolov kiejtette Robin Söderlinget

2011.01.24. 03:58
Címkék
A nyolcaddöntővel sem ért véget az ukrán Alekszandr Dolgopolov csodálatos menetelése. Az Australian Openen életében először főtáblás, világranglista 46. helyén álló ukrán teniszező Jo-Wilfried Tsonga után a negyedik kiemelt Robin Söderlinget is búcsúztatta, így már negyeddöntős.

Söderling 6:1-re megnyerte az első szettet és hamar brékelőnybe került a másodikban is. Ekkor úgy tűnt a világranglista-4. svéd úgy jut a negyeddöntőbe, hogy meg sem izzad. Dolgopolov azonban ekkor elkezdett bátrabban játszani, egyre több nyerőt ütött, és ezzel teljesen elbizonytalanította Söderlinget, aki rövid idő alatt szettelőnyből szetthátrányba került (3:6, 1:6). Ezt még nagy nehezen kiegyenlítette, azonban a döntő felvonás legelején elvesztette adogatását, ami végzetesnek bizonyult. Dolgopolov végül 2 óra 33 perc alatt 1:6, 6:3, 6:1, 4:6, 6:2-re nyert és bejutott a legjobb nyolc közé.
"Nehezen kapcsolódtam be a mérkőzésbe, sokáig nem tudtam felvenni a ritmust és a szervám is rosszul ment. Aztán a második szettben kaptam néhány olcsó pontot ellenfelemtől, amelyekkel visszaengedett a mérkőzésbe, én pedig elkaptam a fonalat" – mondta Dolgopolov a mérkőzés után.
"Nehezen kapcsolódtam be a mérkőzésbe, sokáig nem tudtam felvenni a ritmust és a szervám is rosszul ment. Aztán a második szettben kaptam néhány olcsó pontot ellenfelemtől, amelyekkel visszaengedett a mérkőzésbe, én pedig elkaptam a fonalat" – mondta Dolgopolov a mérkőzés után. 

 

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (25 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Dolgopolov (ukrán)–Söderling (svéd, 4.) 1:6, 6:3, 6:1, 4:6, 6:2
 
NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Kvitová (cseh, 25.)–Pennetta (olasz, 22.) 3:6, 6:3, 6:3

 

   

Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
2 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
2 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
3 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
3 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
3 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
4 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik