Wimbledon: Arn szerint a kulcspillanatokban nem volt szerencséje

Vágólapra másolva!
2010.06.25. 16:31
Címkék
Mint korábban beszámoltunk róla, a harmadik fordulóban véget ért Arn Gréta nagyszerű wimbledoni menetelése, miután 6:3, 6:4-re kikapott a 11. kiemelt francia Marion Bartolitól. A magyar teniszező a meccs után elmondt6a, hogy dühös magára, de a kulcspillanatokban nem volt szerencséje.

"Dühös vagyok magamra, mert nagyon kicsin múlott a győzelem, a kulcspillanatokban sajnos egyszerűen nem volt szerencsém. Pedig jól ment a játék, mondjukBartolinak is. Azért természetesen így is elégedett vagyok a szereplésemmel, amely kis szerencsével még jobb is lehetett volna. Most visszautazom Rómába, ott edzek egy hetet, aztán pedig jövök a budapesti WTA-tornára, ahol ismét megpróbálok a feljutni a selejtezőből a főtáblára" – mondta Arn Gréta a mérkőzés után.

Legfrissebb hírek

Elérte a limitet a nevezők száma a 43. Balaton-átúszáson

Egyéb egyéni
20 perce

NB II: Csákvárról igazolt a Budapest Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
31 perce

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
44 perce

Romano szerint Wirtz már a szerződését írja alá a Liverpoolnál – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
58 perce

„Hriszto Sztoicskov nagyobb durranás volt, mint CR” – szaúdi sorozat, 5. rész

Képes Sport
1 órája

Tekvondó: Versecen a belgrádi GP-szereplés a tét

Utánpótlássport
1 órája

Britney Spears ment, de vajon Ronaldót is felismerték női pólóválogatottunk Z generációs tagjai?

Vízilabda
1 órája

Ekkor mutatkozhat be Kerkez tétmeccsen a Liverpoolban

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik