Szávay Ágnes párosban is búcsúzott

Vágólapra másolva!
2010.05.28. 13:04
null
Szávay az egyes után párosban is búcsúzott (Fotó: Action Images - archív)
Címkék
Szávay Ágnes számára véget ért a francia nemzetközi teniszbajnokság, miután a női páros második fordulójában Dinara Szafinával karöltve kétszettes vereséget szenvedtek a hatodik helyen kiemelt Cara Black, Jelena Vesznyina zimbabwei, orosz duótól.

Bár Szávayék a mérkőzés elején kétszer is bréklehetőséghez jutottak, előkelő helyen rangsorolt páros ellenfeleik hozni tudták adogatásaikat, és végül magabiztosan 6:2-re be is húzták a szettet.

A második játszma elején hatalmasat küzdve hozták Szávayék az első szervajátékukat, többször is bréklabdát hárítva, majd egyből el is vették ellenfelük adogatását (1:2).

Ezután viszont egyből elvesztették sajátjukat (2:2), és bár Blackék következő játékánál is volt esély az újabb brékre, ellenfeleik hozni tudták a szervajátékot, és visszavették a vezetést (3:2).

Egy gyors brékváltást követően Szávayék ismét az egyenlítésért küzdhettek (4:3), ez azonban nem sikerült, és mivel Vesznyináék a következő adogatójátékban már nem hibáztak, végül két szettben, 6:2, 6:3-mal jutottak tovább.

 FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, ROLAND GARROS
(16 807 400 euró, salak)
 NŐI PÁROS, 2. FORDULÓ
Black, Vesznyina (zimbabwei, orosz, 6.)–Szávay, Szafina (magyar, orosz) 6:2, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Reagált a kritikákra a DVTK elnöke: „A játékosainknak támogatásra van szükségük”

Labdarúgó NB I
11 perce

Gálfi Dalma nyerte a magyar rangadót, és feljutott a US Open főtáblájára

Tenisz
48 perce

Az egyik leginnovatívabb elemzői platform segíti Gera Zoltánék munkáját Kecskeméten

Labdarúgó NB II
1 órája

Liga 2: idegenben született meg a Sepsi első sikere

Minden más foci
1 órája

Varga Tibor Erik: Rengeteg energiát adnak a szurkolók

Egyéb autó-motor
1 órája

Elkezdődött a női röplabda-világbajnokság – a mieinknek is ott lenne a helyük

Röplabda
2 órája

NS-köszöntés: Szekeres István 80 éves lett

Egyéb egyéni
2 órája

Öttusa: világbajnoki bronzérmes az U19-es leánycsapat Litvániában

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik