Tenisz: Rezai, Wickmayer és Bartoli is győzelemmel kezdett

Vágólapra másolva!
2009.11.04. 19:13
Címkék
A női teniszezők Balin zajló Bajnokok Tornáján négy mérkőzést rendeztek az első napon. A Szávay Ágnest megverő Samantha Stosur mellett Aravane Rezai, Yanina Wickmayer és Marion Bartoli kezdett győzelemmel.

 

Remélhetőleg csütörtökön Rezainak nem lesz miért örülnie (Fotó: Action Images, archív)
Remélhetőleg csütörtökön Rezainak nem lesz miért örülnie (Fotó: Action Images, archív)

A torna első találkozóján Czink Melinda csoportjában a francia Rezai az első szettet ugyan simán elveszítette Sabine Lisicki ellen, ezután azonban fordítani tudott, így egy győzelemmel a tarsolyában léphet pályára csütörtökön Czink Melinda ellen.

„Furcsa volt számomra, hogy a pályára nincsenek felfestve a pároshoz szükséges vonalak, de egyébként nem volt semmi problémám. Minden nagyszerű, az emberek nagyon kedvesek, teljesen otthon érzem magam” – nyilatkozta az iráni származású Rezai.

A 39 éves Date Krumm Kimiko nem adta olcsón a bőrét, ám végül meg kellett hajolnia az idei US Openen elődöntőt játszó Wickmayer előtt. A belga játékos szerint japán ellenfele még mindig a női mezőny egyik legfittebb játékosa.

Az esti program Bartoli és Magdalena Rybariková összecsapásával kezdődött, amely a francia teniszezőnő 6:4, 6:4-es győzelmével végződött. A nap utolsó meccsén – mint korábban megírtuk – Szávay Ágnes három játszmában kikapott Stosurtól.

Csütörtökön Szávay a párosban az elmúlt héten Dohában világbajnoki címet szerző María José Martínez Sánchez ellen javíthat, Czink Melinda Rezai ellen lép pályára, míg a másik két mérkőzésen Rybarikova Sahar Peerrel, Date Krumm pedig Anabel Medina Garríguesszel csap össze.

COMMONWEALTH BANK TOURNAMENT OF CHAMPIONS, BALI (600 000 dollár, fedett, kemény pálya) 
 A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
 Bartoli (francia)–Rybariková (szlovák) 6:4, 6:4
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Stosur (ausztrál)–Szávay 6:2, 3:6, 6:1
 C-CSOPORT, 1. FORDULÓ
 Wickmayer (belga)–Date Krumm (japán) 7:6, 6:3
 D-CSOPORT, 1. FORDULÓ
 Rezai (francia)–Lisicki (német) 1:6, 6:3, 6:4
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
1 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
1 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
3 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik