Cilic három szettben győzte le Murrayt

2009.09.08. 22:09
Címkék
Meglepetésre már az amerikai nemzetközi teniszbajnokság (US Open) férfi egyesének 4. fordulójában kiesett a világranglista második helyén álló Andy Murray. A skót teniszezőt a horvát Marin Cilic verte meg három szettben, 7:5, 6:2, 6:2-re. A 16. helyen kiemelt játékos következő ellenfele az argentin Juan Martín del Potro lesz, aki Juan Carlos Ferrerót búcsúztatta.
Cilic esélyt sem adott Murray-nek (fotó: Reuters)
Cilic esélyt sem adott Murray-nek (fotó: Reuters)

Valószínűleg nem sokan fogadtak arra, hogy a világranglista második helyén álló Andy Murray már a legjobb tizenhat között kiesik az US Open férfi egyesében. Pedig így történt, a skót klasszis ráadásul sima háromszettes vereséget szenvedett a horvát Marin Cilictől.

Nem úgy indult a mérkőzés, hogy Murray nagy verést kap majd, ugyanis az első szettben 5:5-ig fej-fej mellett haladt a két játékos. Ám ekkor Cilic elvette ellenfele adogatását, majd nem hibázott, hozta a magáét, így 7:5-re megnyerte az első játékot.

Ez láthatóan alaposan megzavarta Murrayt, aki a második szett elején teljesen leblokkolt. Cilic brékkel nyitott, majd elhúzott 4:0-ra, ahonnan már nem volt visszaút. Igaz, a brit játékos kozmetikázott még valamit az eredményen, de a horvát ezt a szettet is megnyerte, 6:2-re.

A harmadik játszmában már érezni lehetett, hogy Murray nem lesz képes felállni a padlóról, és noha Cilic a nagy lehetőség kapujában először még megremegett, végül hozta a szettet, így 7:5, 6:2, 6:2-es összesítéssel biztosította helyét a legjobb nyolc között.

Ellenfele a hatodik helyen kiemelt Juan Martín del Potro lesz, aki három szettben legyőzte a spanyol Juan Carlos Ferrerót.

  US OPEN, NEW YORK (26 000 000 DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA) 
FÉRFI EGYES, 4. FORDULÓ
Del Potro (argentin, 6.)–Ferrero (spanyol, 24.) 6:3, 6:3, 6:3
Cilic (horvát, 16.)–Murray (brit, 2.) 7:5, 6:2, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
17 perce

Ökölvívó Eb: a négy között is nyert, döntős Hámori Luca

Ökölvívás
22 perce

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
31 perce

Női Négy Nemzet Torna: hét légiós a magyar keretben

Jégkorong
34 perce

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
50 perce

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2026–2027

Vízilabda
1 órája

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
1 órája

Népsport: Czibor Zoltánék legyőzték a kommunizmust

Népsport
1 órája