- Ez volt a 20. összecsapás a két zseni között. Nadal tizenháromszor győzött eddig, Federernek ez volt a hetedik sikere. Döntőben tizenhatodszor csaptak össze, 11–5 az állás a világelsőnek.
- Legutóbbi öt meccsüket, melyek mindegyike döntő volt – közte a tavalyi Roland Garros és Wimbledon, illetve az idei Australian Open – egyaránt Nadal nyerte meg.
- Salakon ez volt a 11. mérkőzésük, és Federer mindössze egyszer nyert korábban: 2007 májusában a hamburgi torna fináléjában 2:6, 6:2, 6:0-ra.
Roger Federer 2007 novembere után ismét legyőzte Rafael Nadalt. A svájci teniszező 6:4, 6:4-re verte meg a hazai pályán játszó spanyolt a madridi férfitorna döntőjében. A mérkőzésen Federer pontosabban játszott, és megérdemelten győzött a Novak Djokovics elleni meccs után fásultnak tűnő világelső ellen.

Fotó: Reuters
Federer ezúttal pontosabb volt Nadalnál

Fotó: Reuters
Federer ezúttal pontosabb volt Nadalnál
FEDERER VS. NADAL
A svájci adogatásánál ellenállhatatlan volt, és 40:0-nál három szettlabdához jutott, amelyek közül már az elsőt értékesítette egy nagyszerű szervát követően, így az első szett 6:4-gyel Federeré lett.
Bár az első szettben Federer vétett több ki nem kényszerített hibát, nyerő ütésekben is ő állt jobban, és a legfontosabb pillanatokban a hálónál mutatott nagyszerű játékának köszönhetően fölénybe tudott kerülni.
A második szett az elsőhöz hasonlóan szorosan indult, azonban ismét Federer következett breakkel, és 2:2 után 4:2-re meglépett.
4:3-nál Nadal 30:0-ra vezetett, ám Federer ezt követően négy labdát is hozott, így ismét két gém volt a különbség. A következő gémet Nadal nyerte, ám Federer a győzelemért szerválhatott.
Nadal két breaklehetőséget is elhibázott, majd két széleset ütött, Federer ásszal jutott előnyhöz, majd ő hibázott. A svájci ekkor előhúzott egy zseniális tenyerest, majd jött egy újabb ász, így 1 óra 26 perc alatt legyőzte az elődöntőben Novak Djokovics ellen fantasztikus, négyórás csatában diadalmaskodó világelsőt. Két év után újra, épp a Roland Garros előtt.
ATP 1000-ES TORNA, MUTUA MADRILENA MADRID OPEN, MADRID (3 700 000 euró, salak)
| Federer (svájci, 2.)–Nadal (spanyol, 1.) 6:4, 6:4 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







