Czink Melinda nagyszerűen kezdett Charlestonban, két szettben nyert

Vágólapra másolva!
2009.04.14. 00:00
Címkék
Remekül kezdődött a Charlestonban zajló, 1 millió dollár összdíjazású női torna Czink Melinda számára. A világranglistán 82. helyen álló magyar lány az 1. fordulóban két szettben búcsúztatta az amerikai Jill Craybast.
Czink Melinda remekül kezdett Charlestonban
Fotó: Action Images (archív)
Czink Melinda remekül kezdett Charlestonban
Czink Melinda remekül kezdett Charlestonban
Fotó: Action Images (archív)
Czink Melinda remekül kezdett Charlestonban
A 34 éves amerikai Craybas a világranglistán négy hellyel Czink Melinda mögött áll, így kettejük találkozója izgalmas mérkőzést ígért Charlestonban. Már csak azért is, mert eddigi két találkozójukat az amerikai nyerte meg, vagyis Czinknek volt törlesztenivalója.

Az 1. fordulóban zajló összecsapást ennek megfelelően Czink kezdte jobban, ugyanis egy korai brék után 3:0-ra elhúzott, majd 4:1-re is vezetett, végül 6:2-re megnyerte az első szettet.

Az első játékban Czink hat bréklabdájából hármat értékesített, míg ellenfele hat lehetőségből csak egyszer tudott brékelni.

A második szettben 2:2-es állásnál vette el ismét a magyar lány Craybas adogatását, és ez elég is volt a játszma és a mérkőzés megnyeréséhez, mert a folytatásban már egyikük sem brékelt.

Czink 6:2, 6:4-re győzött, és továbbjutott a legjobb 32 közé, ahol a világranglistán 121. helyen álló amerikai Vania King lesz az ellenfele. Eddigi egyetlen meccsüket tavaly Birminghamben, füvön két szettben Czink Melinda nyerte meg.

Ugyanakkor figyelmeztető jel lehet Czink számára, hogy King az 1. fordulóban a 14. helyen kiemelt fehérorosz Olga Govorcovát verte meg, és King idén már Szávay Ágnest is legyőzte Monterreyben.

WTA-TORNA, FAMILY CIRCLE CUP, CHARLESTON (1 000 000 dollár, salak)

EGYES, 1. FORDULÓ
Czink (magyar)–Craybas (amerikai) 6:2, 6:4

KORÁBBI EREDMÉNYEK
Peng Su-aj (kínai, 10.)–Pivovarova (orosz) 6:0, 6:2
A. Bondarenko (ukrán, 11.)–Kremer (luxemburgi) 6:4, 6:0
Razzano (francia, 13.)–Cecil (amerikai) 6:1, 6:2
Sevastova (lett)–Domachowska (lengyel) 6:1, 1:6, 6:4
De Los Ríos (paraguayi)–Gullickson (amerikai) 6:1, 6:4
Mayr (osztrák)–Jen Ce (kínai) 6:2, 6:2
Ditty (amerikai)–Morita (japán) 6:1, 6:1
Paszek (osztrák)–Schruff (német) 7:5, 6:2
Lepchenko (amerikai)–Voszkobojeva (kazah) 6:1, 6:3
King (amrikai)–Govorcova (fehérorosz, 14.) 6:7, 7:6, 6:3
Wienerová (szlovák)–Glatch (amerikai) 6:4, 7:5
Oudin (amerikai)–Szavcsuk (ukrán) 6:4, 6:0
Rogyionova (orosz)–Brengle (amerikai) 6:2, 7:6
Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
32 perce

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól

Egyéb egyéni
39 perce

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
43 perce

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
52 perce

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
1 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
1 órája

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
1 órája

Megszenvedett, de a Pisa otthonában is győzött a Juventus

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik