Szávay Ágnes második meccsén is vereséget szenvedett 2009-ben

Vágólapra másolva!
2009.01.09. 16:58
Címkék
Szávay Ágnes kétszettes vereséget szenvedett a hongkongi meghívásos tenisztornán az indiai Sania Mirzától. Ezúttal is láttunk biztató jeleket a magyar teniszezőtől, aki azonban Gisela Dulko elleni mérkőzés után ismét kikapott, így egymásutáni két kudarccal kezdte a 2009-es évet.
Szávay ismét kikapott
Fotó: Reuters
Szávay ismét kikapott
Szávay ismét kikapott
Fotó: Reuters
Szávay ismét kikapott
A Jelena Jankovics, Michelle Larcher de Brito páros vereséget szenvedett délelőtt, így Szávay Ágnesnek kellett életben tartania az európai csapat reményeit a „bronzéremre” a hongkongi bemutató tenisztornán az ázsiai válogatott ellen.

Nos, ez nem sikerült, Sania Mirza ugyanis két szettben, 6:3, 6:4-re megverte a magyar teniszezőt.

Igen érdekes meccset játszott egymással a két játékos. Gyakorlatilag nem számított ki adogatott, legtöbbször nehezebb volt megnyerni a saját szervajátékot, mint elnyerni a másik adogatását.

A mérkőzés első hat szervagémjében például mindig a fogadó hozta az ellen adogatójátékát. Ekkor azonban megszakadt a sorminta – sajnos. Mirza ugyanis sorozatban megnyert három játékkal hozta az első szettet.

A Dulko elleni, csütörtöki mérkőzéshez hasonlóan Szávay ezúttal is bemutatott szép ütéseket, ért el látványos pontokat, hosszú távon azonban képtelen volt egyenletesen, jól játszani.

A második szettben is már 2:0-ra vezetett, ám egy pillanat alatt engedte ki saját kezéből (rész)előnyét.

4:4-ig azonban nagyobb baj nem történt. Viszont Ági ekkor is elveszítette adogatását, s nem sokkal később a mérkőzést is.

A találkozó után Mirza igen elismerően nyilatkozott Szávayról. Az indiai teniszező profi játékos, egész életében ezzel a sportággal foglalkozott, éppen ezért reméljük: igaza van.

Szavazás

Szávay Ágnes a világranglista 25. helyéről vágott neki a 2009-es szezonnak. Ön szerint hogyan sikerül a magyar teniszező számára az új idény?

Írja be az itt látható számot!


JB GROUP CLASSIC (HONGKONG)

EREDMÉNY
Sania Mirza (indiai)–Szávay 6:3, 6:4
Legfrissebb hírek

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
1 perce

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
1 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Lemarad az éremről a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2 órája

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
3 órája

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik