A Nemzeti Sport Online az Ön véleményére volt kíváncsi, kit tart a teniszvilág legcsinosabb játékosának. A teniszezőnők szépségversenye immár véget ért. A döntőben Ana Ivanovics és Marija Kirilenko feszült egymásnak, s végül a szavazatok alapján olvasóink a szerb lányt tartották szebbnek. A verseny véget ért, mostani írásunkban az ezüstérmes orosz szőkeséget mutatjuk be.

Marija Kirilenko

Marija Kirilenko
A rendkívül népszerű játékunk első fordulójában Kirilenko még Ivanovics szavazatszámának egynegyedét sem kapta, ám az első kört túlélve már végig a legnagyobbakkal volt versenyben. Sőt, az elődöntőben, amikor már csak hárman (Marija Sarapovával kiegészülve) voltak versenyben, fej-fej mellett haladt a két ismertebb riválissal, s voltak olyan percek, órák, amikor ő rendelkezett a legtöbb szavazattal.
Most azonban a fináléban alulmaradt Ivanoviccsal szemben.
Kirilenko 1987 január 25-én született Moszkvában. Első WTA-győzelmét tizennyolc évesen aratta: a China Openen Anna-Lena Grönefeldet verte 6:3, 6:4-re a döntőben. Legmagasabb ranglistahelyezését 2006-ban érte el, két évvel ezelőtt júniusban a világ huszadik legjobb női teniszezőjeként tartották számon.
Kirilenko azóta küzd, hogy Top20-as játékos legyen, egyelőre sikertelenül. A 2008-as Roland Garros küzdelmeinek a világranglista 21. pozíciójából vág neki, azaz egy jó szerepléssel tényleg bekerülhet a világ élvonalába.
Persze nem lesz könnyű dolga. A tizenhat közé jutásért (ha odáig eljut Dinara Szafinát kellene legyőznie, ami után nagy barátnőjét (bár a szavazás előző köre után nem vállalunk garanciát arra, hogy megmarad a jó viszony), Marija Sarapovát kellene legyőznie. Ha így történne, Kirilenko biztos előrelépne a ranglistán.
Élete legjobb Grand Slam-szereplése egy negyedik fordulóig tartó menetelés volt az Australian Openen 2008-ban. Kirilenko tehát jó formában van, lehet, nem csak szépségével kelt majd feltűnést Franciaországban.

A győztes: Ana Ivanovics
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







