Szávay Ágnes: A torna előtt nagyon boldog lettem volna az elődöntővel

Vágólapra másolva!
2007.08.24. 14:11
Szávay Ágnes rendkívül elszántam várja az Eleni Daniilidu elleni, magyar idő szerint hajnali 1 órakor kezdődő elődöntőt, mindenképpen be akar jutni a fináléba a New Havenben zajló 600 ezer dollár összdíjazású tenisztornán. A világranglista 41. helyén álló magyar tinédzser elárulta, a legjobb négy között is az eddigi „taktikáját” követi, mindig csak a következő labdamentre összpontosít.
Hajrá Szávay Ági!
www.flickr.com
Hajrá Szávay Ági!
Hajrá Szávay Ági!
www.flickr.com
Hajrá Szávay Ági!

"Ha valaki a torna előtt azt mondja, hogy elődöntős leszek, már akkor is nagyon boldog lettem volna. De most elszánt vagyok, mindenképpen tovább akarok jutni” – mondta Szávay Ágnes a WTA Tour hivatalos honlapját.

A női profi tornákat rendező szervezet portálja elismerősen ír a 18 éves klasszis idei szerepléséről, külön kiemelte, hogy New Havenben a selejtezőből került a főtábla legjobbjai közé. Szávay még játszmát sem vesztett, pedig legutóbbi két mérkőzésén két remek képességű játékossal találkozott: Daniela Hantuchovát 7:5, 6:3-ra, míg Aljona Bondarenkót 6:1, 6:4-re győzte le. Elvileg Daniilidu tudása elmarad a szlovák és a z ukrán játékosétól…

„Most is arra törekszem, hogy a saját játékomat nyújtsam: mérkőzésről mérkőzésre, pontról pontra. Szerintem rengeteget fejlődtem az elmúlt évben, mindent megteszek azért, hogy ez ne is változzon” – mondta Szávay.

A magyar tinédzser fáradtság miatt kisebb hátsérüléssel bajlódik, emiatt visszalépett a párosversenytől.

„"A játék továbbra is jól megy, de meg kell mondanom őszintén, hogy nagyon elfáradtam! Mindenem sajog, ezért nem kockáztathattam meg, hogy még párost is játsszak. Ilyen állapotban lehet a legkönnyebben megsérülni. Fáradtan az ember koordinációja nem ugyanolyan. Elég egy rosszul sikerült hirtelen reakció és már meg is sérültem - nyilatkozta honlapján Szávay, majd így folytatta: Eleni nagyon jól szervál, és agresszíven játszik a tenyeres oldalról. A fonákját inkább nyesi, várja az alkalmat, hogy kifordulhasson tenyeresre és átvehesse az irányítást a labdameneten belül. Jól röptézik és viszonylag sokat ejt. Ha megfelelő sebességet tudok produkálni, akkor mindezt nem lesz könnyű neki megvalósítani.”

Eleni Daniilidu összesen négy WTA-tornát nyert egyesben, utoljára tavaly Szöulban bizonyult verhetetlennek. Előtte 2004-ben és 2003-ban Aucklandben, míg 2002-ben 's-Hertogenbosch-ban ünnepelhetett. Idén háromszor volt negyeddöntős: Aucklandben Jelena Jankovics, Dubaiban Justine Henin, míg Budapesten Mihaela Cirstea búcsúztatta a legjobb nyolc között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik