Szávay Ágnesnek két szett elég volt a legjobb nyolc közé jutáshoz

Vágólapra másolva!
2007.07.26. 14:18
Folytatta remeklését Szávay Ágnes az ausztriai Bad Gasteinben, hiszen tegnapi sima győzelme után a második fordulóban is két szettre volt szüksége ahhoz, hogy kiharcolja a továbbjutást a 175 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztornán.
Szávay Ágnes ezúttal sem vesztett szettet
Szávay Ágnes ezúttal sem vesztett szettet
Szávay Ágnes ezúttal sem vesztett szettet
Szávay Ágnes ezúttal sem vesztett szettet

A hatodik helyen kiemelt magyar versenyzőnek ezúttal a szlovák Dominika Cibulkova ellen kellett pályára lépnie.

Jól is kezdett Szávay, és 1:1-es állásnál el is vette ellenfele adogatását, azonban a következő játékban elvesztette a brékelőnyt.

Nem keseredett el a magyar tehetség és ezután újra eredményes volt fogadóként, de szlovák riválisa ezúttal is kiegyenlített.

A Vasas tizennyolc éves játékosa továbbra is jól játszott, 5:5-nél ismét brékelt, és ezt az előnyt nem engedte ki a kezéből, megnyerte a játszmát 7:5-re.

A második szettre elfáradt Coibulkova, és ekkor már nem tudott egyenrangú ellenfele lenni a magyar lánynak.

A a világranglista hetvenhetedik helyezettje háromból adogatásából egyet sem tudott hozni, így Szávay magabiztosan, 6:0-ra nyerte a felvonást.

A világranglistán a harminchetedik helyen jegyzett magyar így könnyedén nyerte a mérkőzést és a negyeddöntőbe került, ahol azzzal a Schiavonéval találkozik, aki 6:4, 2:6, 6:1-re verte Ruano Pascualt.

175 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁSÚ NŐI TENISZTORNA, BAD GASTEIN

2. FORDULÓ:
SZÁVAY ÁGNES (6.)-Cibulkova (szlovák) 7:5, 6:0
Knapp (olasz, 7.)-Pous Tio (spanyol) 7:6 (7-4), 6:1
Domínguez Lino (spanyol, 8.)-Salerni (argentin) 0:6, 7:6 (7-4), 6:3
Meusburger (osztrák)-Birnerova (cseh) 6:4, 6:1
Schiavone (olasz, 1.)-Ruano Pascual (spanyol) 6:4, 2:6, 6:1
Kanepi (észt, 4.)-Zakopalova (cseh) 6:3, 6:4
Voracova (cseh)-Gallovits (román) 6:2, 6:4
Martínez Sánchez (spanyol)-Grönefeld (német) 6:4, 1:6, 7:6 (8-6)
Szávay Ágnes (magyar, 6.) Dominika Cibulkova (szlovák) 7:5, 6:0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik