Ana Ivanovics nyolc helyet lépett előre a világranglistán

Vágólapra másolva!
2007.05.14. 13:19
Ana Ivanovics a 16.-ról a nyolcadik helyre lépett előre a női teniszezők világranglistáján, miután az 1,34 millió dollár összdíjazású, berlini salakpályás tornán a vasárnapi fináléban legyőzte Szvetlana Kuznyecovát. A győztes ezzel begyűjtötte élete első címét salakon.
Ana Ivanovics Berlinben nyert először salakon tornát
Reuters
Ana Ivanovics Berlinben nyert először salakon tornát
Ana Ivanovics Berlinben nyert először salakon tornát
Reuters
Ana Ivanovics Berlinben nyert először salakon tornát

A tizenkilenc éves szerb játékos a tizenkettedik kiemeltként vágott neki a tornának, és elég idegesen kezdett, hiszen a versenyen harmadikként rangsorolt Szvetlana Kuznyecova tíz perc alatt elhúzott 3:0-ra, és az első szettet meg is nyerte 6:3-ra.

A második játszmában aztán magára talált Ivanovics és azt hozta is 6:4-re.

A döntő felvonásban aztán a szerb versenyző 4:3-nál elvette az elődöntőben a világelső Justine Henint búcsúztató orosz adogatását, és a meccsért adogathatott, azonban Kuznyecova visszavette a brékelőnyt, majd kiegyenlített, így jöhetett a rövidítés, amelyben Ivanovics 7:4-re nyert, és begyűjtötte pályafutása harmadik tornagyőzelmét – az elsőt salakon.

Ivanovics egyébként még a mérkőzés közben bokasérülést szenvedett, de nem adta fel, és rövid ápolás után folytatta a játékot, amelynek meg is lett az eredménye.

A berlini győzelmével a szerb tehetség a hamarosan kezdődő Roland Garroson a titkos esélyesek közé lépett.

„Nyilván nagyon izgalmas volt a mérkőzés – nyilatkozta Ivanovics a finálé után.- Ennek a győzelemnek köszönhetően magasabbak az elvárásaim, azonban nem szeretnék túl nagy terhet helyezni a saját vállamra.’

„A sérülésem után bevettem néhány fájdalomcsillapítót, de csak a harmadik szett végén kezdett hatni, úgyhogy addig igyekeztem minél több nyerőt ütni, hogy rövidek legyenek a labdamenetek. Egyébként a sérülésem valószínűleg nem túl súlyos.”

Ivanovics ezzel a németországi diadallal a 16.-ról a nyolcadik helyre lépett előre a női teniszezők világranglistáján.

A rangsort továbbra is a belga Justine Henin vezeti. A magyarok közül változatlanul Czink Melinda a legjobb, ő jelenleg a 111. helyen áll.

NŐI VILÁGRANGLISTA (ZÁRÓJELBEN A KORÁBBI HELYEZÉS):

1. ( 1.) Justine Henin belga 4119 pont
2. ( 2.) Marija Sarapova orosz 3388
3. ( 4.) Szvetlana Kuznyecova orosz 2867
4. ( 3.) Amelie Mauresmo francia 2701
5. ( 6.) Jelena Jankovic szerb 2372
6. ( 7.) Martina Hingis svájci 2279
7. ( 8.) Nicole Vaidisova cseh 1957
8. (16.) Ana Ivanovic szerb 1906
9. (10.) Dinara Szafina orosz 1898
10. (11.) Ana Csakvetadze orosz 1822
11. (12.) Serena Williams amerikai 1770
12. ( 9.) Nagyja Petrova orosz 1713
13. (14.) Jelena Gyementyjeva orosz 1600
14. (13.) Daniela Hantuchova szlovák 1589
15. (15.) Shahar Peer izraeli 1448
...111. (110.) Czink Melinda magyar 280,50
...129. (125.) Szávay Ágnes magyar 243,25
...153. (160.) Nagy Kyra magyar 195
...236. (204.) Gubacsi Zsófia magyar 109
...270. (256.) Kapros Anikó magyar 94
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik