Tenisz: Szávayék nyertek a páros döntőjében a Budapest GP-n

Vágólapra másolva!
2007.04.29. 17:35
Címkék
Szávay Ágnes a cseh Vladimira Uhlirova oldalán megnyerte a női párosok versenyét a Gaz de France Budapest Grand Prix elnevezésű tenisztornán.
Szávay Ágnes - oldalán a cseh Vladimirova Uhlirovával - nyerte a Gaz de France elnevezésű, budapesti salakpályás női tenisztorna párosversenyét, miután a döntőben két játszmában győzött a Martina Müller, Gabriela Navratilova (német, cseh) duó ellen, a Római Teniszakadémián. Az első szettben kilenc perc alatt 3:0-ra vezettek Szávayék, ám amilyen gyorsan jött, olyan sebesen el is ment az előny, mert további tíz perc alatt kiegyenlítettek Müllerék. A folytatásban ismét remekül ment a tenisz a magyar, cseh kettősnek és végül nagy csatában, ötven perc alatt zsebelték be az első játszmát. A folytatásban 2:2-ig fej-fej mellett haladt a két páros, ám ismét Szávayék percei következtek és játékot sem engedélyezve ellenfelüknek 1 óra 22 perc alatt megnyerték a finálét. "Eddig egyszer játszottunk együtt Vladimirovával és már akkor is jól ment a játék, most viszont csodálatosan alakult a meccs" - mondta a 19 esztendős magyar tehetség. "Ami a további terveimet illeti, most jön az érettségi, azután egy kisebb tornán indulok, majd jöhet a Roland Garros." Szávay Ágnes pályafutása első WTA-tornagyőzelmét könyvelhette el párosban. (MTI)
Gaz de France Budapest Grand Prix, páros, döntő
Szávay, Uhlirova (magyar, cseh)– Müller, Navratilova (német, cseh) 7:5, 6:2
Gaz de France Budapest Grand Prix, páros, döntő
Szávay, Uhlirova (magyar, cseh)– Müller, Navratilova (német, cseh) 7:5, 6:2
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
5 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
6 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
6 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
7 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
7 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
7 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik