Tenisz, Sydney: Clijsters - Jankovic a fináléban

2007.01.11. 15:31
Címkék
A Sydneyben zajló 600 ezer dollár összdíjazású női tenisztorna pénteki döntőjében a harmadik helyen kiemelt belga Kim Clijsters és a szerb Jelena Jankovics (képünkön) küzdhet meg egymással, miután ma mindketten sikerrel vették az elődöntőbeli akadályt.

A belga klasszis a kínai Li Nát verte három játszmában. Figyelmeztető lehet Clijsters számára, hogy sima első játszma után a másodikat úgy vesztette el, mintha pályán sem lett volna. A döntő játszmában pedig nagyon meg kellett szenvednie a sikerért.

Jankovics ugyancsak három játszmában verte soros riválisát, a nyolcadikként rangsorolt cseh Nicole Vaidisovát.

A párosítás nem sok jóval kecsegteti az idén már egy tornagyőzelmet - Auckland - begyűjtő szerb játékost, hiszen ezidáig ötször találkozott az egykori belga világelsővel és mindannyiszor kikapott. 2002-ben egyszer, míg 2005-ben kétszer kapott ki kétjátszmás csatában. Tavaly ugyancsak kétszer adta meg magát, de már csak három játszmában.

SYDNEY, 600 EZER DOLLÁR, NŐI TORNA

EGYES, ELŐDÖNTŐK:
Clijsters (belga, 3.)-Li (Li, kínai) 6:1, 1:6, 7:5
Jankovic (szerb)-Vaidisova (cseh, 8.) 6:4, 4:6, 6:4
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
2 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
3 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
3 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
3 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
4 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik