Tenisz, Sydney: Bagdatisz búcsúzott

Vágólapra másolva!
2007.01.11. 16:14
Címkék
A Sydneyben zajló 436 ezer dollár összdíjazású férfi tenisztorna negyeddöntője jelentette a végállomást a negyedik helyen kiemelt ciprusi Markosz Bagdatisznak (képünkön), illetve az ötödikként rangsorolt cseh Thomas Berdycnek is.
Reuters
Reuters

Előbbit az egykori világelső spanyol Carlos Moya búcsúztatta három játszmában. A döntő, rövidítésben eldőlt játszma során a ciprusi klasszis megsérült – vádliját fájlalta -, de végül rövid szünetet követően folytatni tudta a játékot. Igaz, a vereséget és a kiesést már nem sikerült elkerülnie.

„Semmi komoly, hétfőig rendbe jövök – mondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a tavalyi Australian Open döntőse, aki mindenképpen ott akar lenni az évad első Grand Slam-verseny jövő heti rajtján.

A cseh játékost az osztrák Jürgen Melzer búcsúztatta két sima játszmában. Ugyancsak könnyedén verte orosz ellenfelét, Jevgenyij Koroljevet az amerikai James Blake, a torna harmadik kiemeltje.

Az elődöntő negyedik résztvevője, a hatodik kiemelt francia Richard Gasquet három játszmában verte honfitársát, Paul-Henri Mathieu-t. A második játszma rövidítésben dőlt el, ezzel egyenlített a végül vesztes játékos, aki ezzel el is lőtte minden puskaporát: a harmadik, döntő játszmában már egyetlen játék megnyerésére sem volt képes.

SYDNEY, 436 EZER DOLLÁR, FÉRFI TORNA

EGYES, NEGYEDDÖNTŐK:
Melzer (osztrák) - Berdych (cseh, 5.) 6:2, 6:4
Blake (amerikai, 3.) - Koroljev (orosz) 6:1, 6:4
Gasguet (francia, 6.) – Mathieu (francia) 6:4, 6:7, 6:0
Moya (spanyol) - Bagdatisz (ciprusi, 4.) 6:1, 3:6, 7:6
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA:
Melzer (osztrák) - Blake (amerikai, 3.)
Gasguet (francia, 6.) – Moya (spanyol)
Legfrissebb hírek

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
19 perce

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
47 perce

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
1 órája

Elhunyt a müncheni olimpia kalapácsvető-bajnoka

Atlétika
1 órája

Thomas Müller: Florian Wirtznek Liverpool helyett a Bayernhez kellett volna igazolnia

Német labdarúgás
1 órája

A sportág Michael Bubléja, a kifinomultság csúcsa és két Pitbull-szám – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása!

Egyéb egyéni
1 órája

Úszás: A holland és a magyar felkészülési rendszer nagyon különböző – Szabó-Feltóthy Eszter

Úszás
1 órája

Egy év, 365 fotó: Hosszú elköszönt, Keane felbukkant, Jászapáti Európa tetején – ilyen volt 2025 januárja

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik