Mauresmo kiejtette a korábbi bajnokot

Vágólapra másolva!
2006.09.05. 12:12
Címkék
A világelső Amelie Mauresmo három játszmában győzte le a korábbi győztes Serena Williams-t, és jutott a negyeddöntőbe az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A harmadik helyen kiemelt Marija Sarapova az első szettben még csak szenvedett a kínai Na Li ellen, azonban a második játszmában „bedarálta” ellenfelét.
Mauresmo a padlóról állt fel
Mauresmo a padlóról állt fel
Mauresmo a padlóról állt fel
Mauresmo a padlóról állt fel

A francia világelső jobban kezdett Serena Williams ellen, aki korábban 1999-ben és 2002-ben is megnyerte a US Opent, ugyanis Mauresmo az első szettben 3:2-es állásnál elnyerte az amerikai adogatását, és ezt az előnyt tartotta a játszma végéig.

A második felvonásban, azonban valami történt a fiatalabb Williams-nővérrel, ugyanis egyszerűen lejátszotta a pályáról az első helyen kiemelt ellenfelét, ráadásul úgy, hogy egyetlen játékot sem engedélyezett neki.

Sarapova rosszul kezdett, de a mosolya mindent elárul
Sarapova rosszul kezdett, de a mosolya mindent elárul
A harmadik szettben azonban megint megfordult a helyezte és ezúttal Mauresmo játszott jobban – Williams-en látszott, hogy elfáradt -, és a francia világelső 6:2-re hozta a döntő játszmát.

A harmadik helyen kiemelt orosz szépség, Marija Sarapova két szettben harcolta ki a legjobb nyolc közé kerülést a kínai Na Livel szemben.

Az első szettben a huszonnegyedik helyen kiemelt ázsiai állt nyerésre, Sarapova csak szenvedett, azonban remekül hajrázott, és végül 6:4-re hozta a játszmát.

A második felvonásban az orosz klasszis már semmit nem bízott a véletlenre és 6:2-re nyerte a szettet.

A férfiak versenyében is megkezdődtek a nyolcaddöntők, azonban itt még csak a mérkőzések felét játszották le.

A második helyen kiemelt Rafael Nadal magabiztosan jutott az elődöntőbe, miután három szettben simán verte a cseh Novakot. A fiatal spanyol klasszisnak csupán a második játszma okozott némi nehézséget, ugyanis ekkor csupán a rövidítésben sikerült felülmúlnia ellenfelét.

Hewitt drámai csatában jutott tovább
Hewitt drámai csatában jutott tovább

Simán jutott a legjobb nyolc közé a kilencedik helyen kiemelt amerikai Andy Roddick is, aki André Aggassi pályafutásának véget vető Benjamin Beckert verte meg három játszmában.

Roddick ellenfele a negyeddöntőben a tizenötödik helyen rangsorolt Lleyton Hewitt lesz. A korábbi világelső ausztrál a francia Gasquet ellen diadalmaskodott hatalmas, több, mint három és fél órás, drámai csatában.

US OPEN, NŐK

Nyolcaddöntő:
Mauresmo (francia, 1.) S. Williams (amerikai) 6:4, 0:6, 6:2
Sarapova (orosz, 3.) Li (kínai, 24.) 6:4, 6:2
Davenport (amerikai, 10.) Schnyder (svájci, 7.) 6:4, 6:4
Szafina (orosz, 12.) Razzano (francia) 6:0, 7:5
Golovin (francia, 27.) Csakvetadze (orosz, 23.) 6:3, 6:2
Gyementyjeva (orosz, 4.) Rezai (francia) 7:5, 6:4
Jankovic (szerb, 19.) Kuznyecova (orosz, 6.) 6:7, 6:3, 6:2
Henin-Hardenne (belga, 2.) Peer (izraeli, 21.) 6:1, 6:0
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Sarapova Golovin
Mauresmo Szafina
Davenport Henin-Hardenne
Gyementyjeva Jankovic

US OPEN, FÉRFIAK

Nyolcaddöntő
Roddick (amerikai, 9.) Becker (német) 6:3, 6:4, 6:3
Hewitt (ausztrál, 15.) Gasquet (francia, 25.) 6:4, 6:4, 4:6, 3:6, 6:3
Nadal (spanyol, 2.) Novak (cseh) 6:1, 7:6, 6:4
Juzsnyij (orosz) Robredo (spanyol, 6.) 6:2, 6:0, 6:1
Legfrissebb hírek

Dak Prescott vezérletével a Dallas legyőzte a Washington Commanderst

Amerikai sportok
1 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
1 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
4 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
5 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
6 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
7 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
7 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik