US Open: a társak állva ünnepelték a búcsúzó Agassit

2006.08.27. 13:37
Címkék
A játékostársak állva ünnepelték Andre Agassit a versenyzők összejövetelén, amely megelőzte a hétfőn kezdődő amerikai nyílt teniszbajnokságot, az idei utolsó Grand Slam-tornát. A „kollégák” két percig tapsoltak a meghatódott zseni tiszteletére, közel kétszázan jelentek meg az ATP által rendezett eseményen.
Reuters
Reuters
A 36 éves egykori világelső 21. alkalommal indul a New York-i keménypályás viadalon. Agassi 60 tornagyőzelmet ünnepelt csodálatos pályafutása során, s tagja annak az öt fős csoportnak, amelynek tagjai legalább egyszer megnyerték a négy Grand Slam-versenyt.

„A mostani generáció sok tagját inspirálta, és nem csak az eredményeivel, hanem a személyiségével, jótékonysági akcióival is. Erre kevesen képesek." - mondta az élete utolsó viadaláró készülő amerikai sztárról Roger Federer, a világranglista jelenlegi éllovasa, aki a US Open tavalyi döntőjében legyőzte Agassit.

A visszavonuló legenda „magánemberként” rendszeresen segít az elesetteknek, tavaly például olyan gálát sikerült rendeznie, amelynek révén 10 millió dollárhoz jutott a nevét viselő alapítvány.

"Amit a pályán kívül csinál, talán értékesebb, mint a díjai. Szerintem még nem láttuk Andre Agassi igazi sikerét" - vélekedett a teniszezőként minden megnyerhetőt megnyert honfitársról Andy Roddick.
Legfrissebb hírek

Motiváltan futott, győzelem és pályacsúcs lett belőle

Csupasport
2 perce

Sznúker-vb: Révész remekül kezdett a selejtező második fordulójában

Egyéb egyéni
16 perce

Öttusa: Gulyás Michelle és Guzi Blanka is lazán döntős a kairói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
19 perce

Fejes Dániel: El tudom hinni, hogy jó, amit csinálok

Kajak-kenu
28 perce

„Mi, magyarok megtehetjük, becsüljük ezt meg” – Szécsi Zoltán is üzent követőinek

Egyéb egyéni
1 órája

MSÚSZ: a mesterséges intelligencia térnyeréséről tartottak konferenciát Budapesten

Egyéb egyéni
1 órája

„Megtapasztalhattam, mennyit fejlődött a sport az elmúlt tizenhat évben” – Baji Balázs üzent

Egyéb egyéni
1 órája

A Cincinnati óvatosan megkezdte a Neymar-hadműveletet – sajtóhír

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik