Henin-Hardenne az első döntős Wimbledonban

User UserUser User
Vágólapra másolva!
2006.07.06. 16:24
Címkék
Elsőként a harmadik helyen kiemelt Justine Henin-Hardenne kerül a fináléba a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon. A belga klasszis honfitársát, a második helyen rangsorolt Kim Clijsterst verte két szoros játszmában.
Justine Henin-Hardenne-nek meglehet a hiányzó Grand Slam-trófeája is
Reuters
Justine Henin-Hardenne-nek meglehet a hiányzó Grand Slam-trófeája is
Justine Henin-Hardenne-nek meglehet a hiányzó Grand Slam-trófeája is
Reuters
Justine Henin-Hardenne-nek meglehet a hiányzó Grand Slam-trófeája is
Az elődöntőt megelőzően az ég felhős volt, de mivel nem esett az eső, így elkezdődhetett a belga házirangadó. A két versenyző legutóbbi tíz mérkőzéséből hetet a harmadik helyen kiemelt Henin-Hardenne nyert, és ebből négyet Grand Slam-tornán.

A Clijsters-Henin párharc legutóbb ugyanúgy egy elődöntő volt, méghozzá június 8-án a francia nyílt teniszbajnokságon, ahol az utóbbi versenyző nyert 6:3, 6:2-re.

A két teniszezőnő az első szettben fej-fej mellett haladt, 3:3-nál a második helyen kiemelt Clijsters elvette ellenfele adogatását, de Henin-Hardenne rögtön vissza is vette azt, sőt ezután csak ő nyert gémet, így az első játszmát 6:4-re lehozta.

A második felvonásban az első játékot Henin-Hardenne nyerte, úgy, hogy ellenfele egy pontot sem szerzett, és összességében sorozatban a legutóbbi tizenegy labdamenetet lett az övé.

Ezután Clijsters összeszedte magát és 3:1-re megfordította az eredményt, Henin kiegyenlített, fordított, majd a vezetést is átvette. A játszma végül 6:6-os állás után rövidítésben dőlt el.

A tie-breakben Henin-Hardenne egy ásszal 3-2-re vezetett, majd 5-2-re is elhúzott, végül 7-4-re nyerte a rövidítést, és 7:6-ra a második játszmát, és bekerült a fináléba.

Érdekesség, hogy a harmadik helyen kiemelt versenyző a másik három Grand Slam-tornát már korábban sikerült megnyernie, azonban Wimbledonban még sosem nyert. Egyszer, 2001-ben már eljutott a fináléig, de akkor kikapott a háromszoros bajnok Venus Williamstől.

A szombaton délutáni döntőn Justine Henin-Hardenne a Mauresmo-Sarapova mérkőzés győztesével küzdhet majd meg.
Wimbledon, női egyes, elődöntő
Henin-Hardenne (belga, 3.) Clijsters (belga, 2.) 6:4, 7:6
Legfrissebb hírek

Hét góllal nyert, hét forduló után is hibátlan a BVSC a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
24 perce

Kézilabda: Papp Nikoletta csapata csoportkörös az El-ben – körkép

Kézilabda
29 perce

Alcaraz legyőzésével Sinner lett az ATP-világbajnok Torinóban

Tenisz
50 perce

A Honvéd vendégeként nyert a Szombathely a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Erste Liga: az Újpest nyert a BJA otthonában

Jégkorong
1 órája

Zubkov kulcsfontosságú gólt fejelt, az ukránok nyertek, mehetnek a vb-pótselejtezőre

Foci vb 2026
1 órája

Női röplabda Extraliga: a címvédő Vasas Óbuda négy játszmában győzte le a Nyíregyházát

Röplabda
1 órája

Vb-selejtezők: Harry Kane duplájával Albániában is simán nyert Anglia

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik