Wimbledon 2006: kvalifikációból a nyolc közé

2006.07.03. 16:27
Címkék
Ma játsszák az angol nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőit. A hölgyek versenyében már öt mérkőzés is véget ért.
A legnagyobb meglepetést az okozta, hogy újra győzni tudott a francia Severine Bremond, aki a kvalifikációból került a főtáblára, s már a legjobb nyolc közé. A világraglista 129. helyén álló 27 éves teniszezőnő ma a 18. helyen kiemelt japán Szugijamát győzte le két játszmában, de korábban már a nyolcadik kiemelt svájci Schnydert és a 31. argentin Dulkót is elintézte.

Következő ellenfele a harmadik helyen kiemelt olimpiai bajnok belga Justin Henin-hardenne lesz, aki a szlovák Hantuchovát intézte el úgy, hogy mindössze négy gémet veszített.

A hetedik kiemelt orosz Gyementyijeva Perryt verte még ennél is könnyebben, mindössze két játékot engedélyezve ellenfelének, amiben az az érdekes, hogy ezzel búcsúzott az utolsó amerikai is a női egyesek mezőnyéből. Ilyenre - mármint hogy egy amreikai se kerüljön a legjobb nyolc közé – utoljára 95 éve volt példa Wimbledonban.
Wimbledon, női egyes, nyolcaddöntő:
Henin-Hardenne (belga, 3.) Hantuchova (szlovák, 15.) 6:3, 6:1
Sarapova (orosz, 4.) Pennetta (olasz, 16.) 7:6, 3:6, 6:3
Gyementyjeva (orosz, 7.) Perry (amerikai) 6:2, 6:0
Li (kínai, 27.) Vaidisova (cseh, 10.) 4:6, 6:1, 6:3
Bremond (francia) Szugijama (japán, 18.) 7:6, 6:3
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
2 perce

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
11 perce

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
12 perce

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
12 perce

NS: 50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
14 perce

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem nyert az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
24 perce

A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert odahaza a Kl-ben

Európa-konferencialiga
25 perce

Párizsi döntetlennel, magabiztosan jutott negyeddöntőbe a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik