Monte-Carlo: Szafin gyorsan búcsúzott

2006.04.18. 15:21
Címkék
Mindössze öt gémet nyert Paul-Henri Mathieu ellen a volt világelső Marat Szafin a Monte-Carló-i tenisztornán, így természetesen elbúcsúzott az első fordulóban. Ez volt a nap eddigi legnagyobb meglepetése, de más érdekes eredmény is született. Szafin mellett kiesett az oroszok másik kiváló teniszezője, az ötödik helyen kiemelt Nyikolaj Davigenyko is, sőt Mihail Juzsnyij sem jutott tovább.

Pedig az orosz klasszis a közönség támogatására is számíthatott, mert helyi lakosnak számít. De ez sem segített a 2005-ben az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságot megnyerő Szafinon, az első szettben alig emlékeztetett sikeres önmagára, csapkodóan, rengeteg hibával teniszezett.

A korábbi világelső a második játszmára összeszedte magát, igaz az elején brékhátrányban volt. Szafin ezt még kiegyenlítette, de a hajrában ismét Mathieu volt a jobb.

A salakon a világ legjobbjai közé tartozó Guillermo Coria remekül kezdett Monte-Carlóban. Mindössze négy gémet engedélyezett a mindenkire veszélyes Mihail Juzsnyijnak. Az oroszok fekete napját az ötödik helyen kiemelt Nyikolaj Davigyenko tette teljessé, mivel kikapott a svéd Robin Söderlingtől.

Két tehetség is jól debütált: a már Roger Federert is legyőző cseh Tomas Berdych a francia Fabrice Santoro, míg a spanyol Feliciano Lopez a román Victor Hanescu ellen biztosította helyét a következő körben.

1. forduló:
Söderling (svéd)-Davigyenko (orosz, 5.) 6:3, 2:6, 6:4
Coria (argentin, 6.)-Juzsnij (orosz) 6:3, 6:1
Berdych (cseh, 16.)-Santoro (francia) 6:2, 6:4
Starace (olasz)-Mahut (francia) 7:6 (7-2), 6:2
Mathieu (francia)-Szafin (orosz) 6:0, 7:5
Lopez (spanyol)-Hanescu (román) 6:4, 4:6, 7:6
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
1 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
1 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
1 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
2 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
2 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
2 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
2 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik