Tenisz, DK: Bardóczky is győzött, 2-0-ás vezetés Egyiptom ellen

2006.04.07. 18:47
Címkék
A férfiteniszezők Davis-kupájában, a Hódmezővásárhely zajló Euro-afrikai zóna II. csoportjának első fordulójában Bardóczky Kornél is megnyerte a saját egyesét, így a magyar együttes már 2-0-ra vezet Egyiptom ellen.
A vezetést Kiss Sebő révén szerezte meg a magyar együttes ellen.

A nap második mérkőzésén Bardóczky Kornél 2 óra 43 perc alatt, három játszmában verte Serif Sabryt. Az első játszma csak a rövidítésben dőlt el, azt követően azonban simán ment minden: két játszma alatt az egyiptomi mindösszesen négy játékot nyert.

A szombati párost magyar részről Bardóczky és Kisgyörgy Gergely alkotja, ők a Mamun-testvérekkel mérkőznek meg. Ezt a találkozót szombaton 14.00 órától rendezik. Magyar győzelem már továbbjutást érhet.

A győztes ellenfele a következő fordulóban a bolgár-ciprusi összecsapás továbbjutója lesz.

A magyar férfiválogatott korábban már öt alkalommal játszott Egyiptom legjobbjaival, jelenleg 4-1-re vezetünk.

Legutóbb huszonegy évvel ezelőtt, Kairóban mérkőzhettek meg férfiteniszezőink az észak-afrikaiakkal, akkor csapatunk 3-2-re győzött.

DAVIS KUPA, EURO-AFRIKAI ZÓNA II. CSOPORT, 1. FORDULÓ:
Bardóczky Kornél Serif Sabry 7:6, 6:1, 6:3
Kiss Sebő Karim Mamun 6:3, 6:4, 6:1
Magyarország Egyiptom 2-0
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
1 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
2 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
2 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
2 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
2 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
2 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája