Amélie Mauresmo nyerte a tizennégymillió ötszázezer dollár összdíjazású ausztrál nyílt teniszbajnokságot Melbourne-ben, ugyanis a döntőben a belga Justine Henin-Hardenne a második játszmában feladta a mérkőzést. A francia teniszezőnő élete első Grand Slam diadalát aratta.

Reuters
Amélie Mauresmo(képünkön) könnyedén gázolt át a sérült Justine Henin-Hardenne-en

Reuters
Amélie Mauresmo(képünkön) könnyedén gázolt át a sérült Justine Henin-Hardenne-en
| Amélie Mauresmo (francia, 3.) | Justine Henin-Hardenne (belga, 8.) | 6:1, 2:0-nál Henin-Hardenne feladta |
Eddig tartott a belga 2004-es bajnok ellenállása, ugyanis Mauresmo folytatta elsöprő erejű tenyereseit, így mindössze negyvenkét percre volt szüksége, hogy megnyerje az első szettet. Tegyük hozzá, Henin-Hardenne két játszmalabdáját is hárította a 26 éves, újdonsült bajnoknak, ám a harmadiknál már tehetetlen volt.
A második felvonást ugyanott folytatta Mauresmo, ahol az elsőt befejezte, hatalmas lendülettel játszott, először elvette ellenfele adogatójátékát, majd simán hozta saját szerváját is, és az állás máris 2-0 volt a javára.
Ezután Henin-Hardenne-t rövid ideig ápolni kellett egyre erősödő gyomorpanaszai miatt. A belga ugyan visszatért egy labdamenetre, de ezután kénytelen volt feladni a mérkőzést, így a francia élete első Grand Slam diadalát aratta.

Reuters
Justine Henin-Hardenne sírva fakadt a sajtótájékoztatón
Ezek a nyolcaddöntőben, és a negyeddöntőben a cseh Nicole Vaidisova, és a svájci Patty Schnyder ellen lehengerlő teljesítménnyel nyert.
Az elődöntőben, azonban már némi szerencsére is szüksége volt Mauresmónak, ugyanis a győzelemre is hatalmas eséllyel pályázó belga Kim Clijsters a harmadik, a döntő játszmában szintén sérülés miatt kénytelen volt feladni a mérkőzést.
A 26 éves győztesnek ez volt élete második Grand Slam-döntője, az elsőt még 1999-ben játszotta csakugyan Melbourne-ben, akkor azonban alulmaradt a svájci Martina Hingissel szemben.
| 1996 | Szeles | Huber | 6:4, 6:1 |
| 1997 | Hingis | Pierce | 6:2, 6:2 |
| 1998 | Hingis | Martinez | 6:3, 6:3 |
| 1999 | Hingis | Mauresmo | 6:2, 6:3 |
| 2000 | Davenport | Hingis | 6:1, 7:5 |
| 2001 | Capriati | Hingis | 6:4, 6:3 |
| 2002 | Capriati | Hingis | 4:6, 7:6, 6:2 |
| 2003 | S. Williams | V. Williams | 7:6, 3:6, 6:4 |
| 2004 | Henin-Hardenne | Clijsters | 6:3, 4:6, 6:3 |
| 2005 | S. Williams | Davenport | 2:6, 6:3, 6:0 |
| 2006 | Mauresmo | Henin-Hardenne | 6:1, 2:0-nál Henin-Hardenne feladta |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







